Kávéház, vendéglő és krampampuli

„Szilveszterkor velem lehetsz. De csak akkor, ha az újságírók kabaréjára jössz (Urániaszínház). Tehát — jössz? Nusi.” Ezzel a szöveggel találtunk egy apróhirdetést a Délmagyarország első évfolyamának december 29-ei lapszámában. Azt nem tudjuk, itt is a kabarét próbálták-e reklámozni – másutt ígértek színvonalas büfét, kényelmes nézőteret –, vagy valaki tényleg sokat akart nevetni a randevún. Azokban a napokban ugyanis minden lapszámban írtak valamit az újságírók kabaréjáról, mintha az lenne a legnagyobb attrakció szilveszterkor a városban. 

A műsort Cobor Péter újságíró vezette, és részt vett rajta lapunk neves munkatársa, Sz. Szigethy Vilmos is – mint 1911. január elsejei számunkból kiderült, „pompás humora állandó derültségben tartotta a közönséget”. Nemcsak egy-egy kiemelt programról tudhatunk meg azonban sokat a régi lapszámokból, hanem arról is, hogyan, mivel ünnepelték az emberek a múlt század első évtizedeiben az óév utolsó napját egy nagyvárosban. Sőt, az is ránk maradt, hogy a szilveszteri vacsorához elengedhetetlen disznóhús kilója abban az időben 1 korona 80 fillérbe került Szegeden. 

Az elszántak reggele 

Első, 1911-es január elsejei lapszámunkban úgy tudósított az újságíró a város szilveszteréről: „Vidám kedvvel búcsúztatta Szeged város közönsége az 1910. esztendőt. És ugyancsak vidám percekben, órákban köszöntötte az eljött, uj esztendőt. Olyan volt ezen az éjszakán Szeged közönsége, mint egy óriási nagy család, amelyet a vigasság szentelt meg. Az emberarcok rámosolyogtak egymásra, kedvesen üdvözölték ismerőseiket és ugy tetszett, hogy mindenki minden arcot mint ismerősét köszönti. (…) Mindenről megfelejtkeztek, kabaréviccek, mókák, kedves jelenetek kíséretében, énekhanggal, cigánymuzsikával, tánccal, pezsgővel váltakozott a kép a termekben, a kávéházakban, ugy, hogy a legtöbb vigadozóra ráköszöntött a havas táj hajnali szürkület kíséretében. Sokan az elszántak közül még reggel is találgatták, vájjon hová menjenek?” „...tömve voltak az összes szegedi vendéglők és korcsmák is, amelyekben a szegényebb nép szórakozott az 1910. év utolsó éjjelén.” A tudósító azonban nem volt mindennel maradéktalanul elégedett. „Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ma este a Lloydban kivételesen nagy rendetlenség uralkodott.” 

Kávéházi szilveszter 

1918-ba is sokak léptek át szegedi kávéházakban. Ahogy lapunk újságírója fogalmazott a január elsejei lapszámban, „Szilveszter!..! Emlékszem, valaha dióhegyek nőttek a régi asztalon és szelid kártyajáték mellett, csöndesen borozgatva vártuk egy drága kis szoba puha ölében a távozó ó-év elmúlását. Most kávéház adja a hangulatot; kissé keserű ugyan, de hiszen évek óta keserű már a szánk valamitől!” „Nem kérdezünk, de nem is siratunk, nem is tudunk örömmel nézni utánad.” A háború utolsó előtti évében, megírtuk, szilveszterkor kivételesen 1 órára helyezték át a zárórát az akkori szórakozóhelyeken. „…így mulatva lehetett megvárni az uj esztendőt, amely olyan szép reményekkel közelgetett. Meglehetősen vidám is volt a hangulat; a kávéházak, vendéglők mind zsúfolásig teltek és záróra után hangos, vidám csoportok kószáltak a városban. Az új évet üdvözölték, a reménybeli békeévet. (…) A szokásos mulatságokon kívül nívós kabaré-est volt a Korzó-moziban, a színházban és a Tisza-szálloda nagytermében, ahol a színtársulat rendezte második kabaré-estéjét.” A remények mindenesetre, mint utólag tudjuk, teljesültek. A háború végét csakugyan elhozta 1918. 

Éjfélkor krampampuli 

A népszokásokról már több alkalommal írtunk lapunkban, foglalkoztunk azzal is, mit miért esznek ilyenkor. A malac kitúrja a szerencsét, míg a szárnyas elkaparja, a hal meg elúszik vele a magyar hiedelmek szerint – egy 1939-es szilveszteri menüben, amit a Délmagyarországban találtunk, mégis tűzdelt kappant és nyulat ettek az év utolsó napján. Szerepelt az étlapon karfiolleves, puding, szalmakrumpli, kompót, datolyatorta, sajt, gyümölcs – éjfélkor meg krampampuli. Ez cukorral kevert, fűszerezett alkoholos ital, melyet fogyasztás előtt rövid időre meggyújtanak – kerül bele a rum és a bor mellett tea is, mostanában reneszánszát éli. 

Az új év első napján javasolta a megkérdezett szakácskönyvszerző a savanyú malacaprólék-levest, a ropogós malacpecsenyét, a vörös káposztát, zsírban sült burgonyát, diós, mákos patkót. Virs­liről, ami manapság a legjobban fogy, egy szót sem írtak, és a lencse sem szerepelt az újság javasolta menüben. 

Nem volt elég részeg 

A szilveszterkor megesett ittas történetekkel vannak, akik évekig szórakoztatják még barátaikat. Az óév utolsó napjához a közhiedelem szerint hozzátartozik az alkohol, főleg a pezsgő. Meg is lepődtünk, amikor azt olvastuk az 1937. január 3-ai Délmagyarországban: „az idei Szilveszter a józanság és a spórolás jegyében folyt le.” Kávéház-tulajdonosokat kérdeztek, akik elmondták: „Az emberek a szolid, józan szórakozást keresték, bár a kávéházak zsúfolva voltak, a hangulat nem volt túl emelkedett. Pezsgő fogyott ugyan, de nem a kellő mértékben. Sok esetben az is előfordult, hogy tíztagú társaság elült egész este egy üveg házitöltésű mellett... Az emberek nem voltak duhajok.” Vitatkoztak és politizáltak, „a spanyol polgárháború, az állástalanság, a pénztelenség volt a téma. Egy napra sem tudták túltenni magukat ezeken a problémákon.” Szilveszterkor volt a legkevesebb részeg cikkünk szerint – a nagy józanságot azonban rögtön meg is cáfolták egy vidám történettel. 

Elveszett a feleség 

„A pendlizéssel is volt baj.” –így kezdődött az eset leírása. „Egy társaság autón járta végig a lokálokat és magánházakat, amikor aztán a Hungáriába értek, észrevették, hogy az egyik úr elvesztette a feleségét.” Azonnal elkezdték keresni az asszonyt, kutattak utána egészen reggelig – de a feleség nem esett kétségbe. Végül ugyanis a tizedik helyen találták meg „a kicsit spicces fiatal asszonykát”. 

Lehet, hogy nem volt nála papírtrombita, hogy zajkeltéssel jelezze hollétét – az idegesítő trombita ugyanis már akkor is része volt a szilveszternek. A Párisi Nagy Áruház hirdetésében papírsapka és szerpentin is szerepel, ez mind ismerős ma is – ahogy a most anyósnyelvként vagy ördögnyelvként ismert „kifúvó kígyó”, a konfetti, a szerencselóhere és a kéményseprő figura is. Nem tudtuk értelmezni viszont a tréfás főzelék elnevezésű árucikket, amit csomagonként kínáltak. A cigaretta durranó talán a ma robbanó cigarettapatronként ismert, viccboltokban kapható termék lehetett, de gázzal töltött lufit is vihettek az óévbúcsúztatáshoz.