Csongrád-Csanád megye

2022.01.25. 17:30

Kipukkan-e az ingatlanlufi?

A belváros és külváros közti családi házak árkülönbsége nem szakadt szét Vásárhelyen. A központ árait a tramtrain, míg a külsőbb kerületekét az elkerülő út közelsége emelte. Utóbbiból Mártély és Mindszent is profitál.

Tábori Szilvia

Forrás: Karnok Csaba

– Különbséget kell tenni a családi házak és a lakások piaca között, ha az emelkedő árak, a térségi különbségek témáját boncolgatjuk – fogalmazta meg kérdésünkre Molnár Attila, a Fair-m Ingatlaniroda vezetője. Hozzátette: a szegedi és a vásárhelyi lakásárak között sokáig majdnem 25-30 százalékos volt az eltérés. A tramtrain ezt a különbséget csökkentheti 15-20 százalékra, ami 1–1,5 millió forint áremelkedést jelenthet – mondta. 

300 ezer felett 

– Egy átlagos lakás árában 5–7 millió forint a különbség Szeged és Hódmezővásárhely között, ugyanakkor családi házaknál ez sokkal tetemesebb összeg. Egy 60–80 millió forintos szegedi családi házhoz hasonló Vásárhelyen megvehető 40–50 mil­lióért. Így jóval kedvezőbbek az árak, ugyanakkor az életfeltételek hasonlóak. A családi házban élő középosztálynak kisebb kihívást jelent az esetleges bejárás a munkahelyre. Talán ennek is köszönhető, hogy 2020 és 2021 utolsó negyedévei között a hódmezővásárhelyi családi házak piacán jóval az országos mértéken felül emelkedtek az árak. Téglaépítésű családi házaknál 200-210 ezer forint átlagos négyzetméterárról egy év alatt 300 ezer forint fölé ugrottak az egységárak, mintegy másfélszeres növekedéssel. 

Vásárhely ingatlanpiacát az országos hatásokon kívül erősen befolyásolja a közúti és vasúti közlekedés: a két város közti négysávos út, a Vásárhelyt elkerülő út, a tramtrain egybefüggővé tette a két ingatlanpiacot. 

Korszerűsített vályog 

– A mártélyi ingatlanárak lassan megközelítik a hódmezővásárhelyi árakat. Mindszenten is nagyot lendült az ingatlanpiac az elmúlt időkben. A folyóparti városnak hatalmas lehetőséget nyújt a Tisza, a nyaraló­övezet – mondta Molnár Attila. De rámutatott arra is, hogy a vályogházak gyakoriak szűkebb régiónkban. Azok korszerűsítése megoldható lenne. 

A választások kimenetele 

– Az infláció mindenképp hat az árakra, hiszen az ingatlan egy értékmegtartó befektetés – hangsúlyozta a szakember. Molnár Attila szerint a választások kimenetele erősen befolyásolhatja az általános gazdasági tendenciákat. Kérdés, hogy az államkasszából most kiáramló pénzt mikor és milyen ütemben pótolják vissza. Továbbá, hogy maradnak-e a családtámogatások. 

– Sok a bizonytalanság, de ezek mindössze az áremelkedések mértékét módosíthatják, a folyamatot nem változtatják meg, így árcsökkenésre nem számítok. Vannak, akik várják, hogy kipukkan az ingatlanlufi, de őket el kell szomorítsam: nincs ingatlanlufi. Magyarországon nem jellemző a túlhitelezett lakossági ingatlanpiac. A lakóingatlanok bőven fedezik az esetleges hitelterheket. 

 

Egy év alatt másfélszeresére nőtt a téglaépítésű házak négyzetméterára. 

Fotó: Karnok Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!