Fényes nappal, a nyílt utcán hajtotta végre tettét

2022.01.21. 11:31

Féltékenységből késelt egy férfi Szegeden

A rendőrök azonosítottak, majd elfogtak egy 31 éves férfit, aki egy késsel többször megszúrta szerelmi riválisát Szegeden.

delmagyar.hu

Fotó: Police.hu

A rendőrségre 2022. január 19-én délután érkezett bejelentés, hogy a Teréz utcában ismeretlenek egy férfit megszúrtak, majd a cselekményt követően a helyszínről elmenekültek. A sértettet a mentők, több szúrt sebbel szállították kórházba. – írja a Police.hu.   

 

A rendőrök a tanúkutatás és az adatgyűjtés során megállapították, hogy a férfinak szerelemféltésből egyik ismerősével támadt nézeteltérése. A két fél a nyílt utcán összeverekedett, majd egyikük kést rántott és többször megsebesítette vitapartnerét.     

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói 24 órán belül megállapították az elkövető kilétét, akit a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály Közterületi Alosztály munkatársai tartózkodási helyén elfogtak, majd előállítottak.    

Az egyenruhások a férfit gyanúsítottként kihallgatták, ellene súlyos testi sértés és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!