Külföldieket is érdekelt az ivóvízminőség-javító programjuk

2022.01.18. 11:29

Ruzsa nevét az egész ország megismerhette

Sánta Gizella polgármester szerint hosszú és tragikus év áll Ruzsa mögött, de a vízmegtartó megoldásuknak köszönhetően országos ismertségre tett szert a település.

Munkatársunktól

Forrás: Török János

– Iszonyú hosszú volt 2021. A májusi falunapunk nagy durranás lett volna, erre két héttel előtte láttuk, hogy nem lesz belőle semmi. Akkor jött az ötlet, hogy megcsináljuk a JeRUZSAlema táncot. Ott volt igazán jól érezhető a közösséghez tartozás kinyilvánítása az emberek részéről, a vágy arra, hogy végre történjen valami – kezdte az évértékelést Sánta Gizella polgármester. Hozzátette, a nyáron próbált mindenki mindent bepótolni, ami a programokból, fejlesztésekből is látszott. 

– Aztán jött az ősz, amikor a személyes tragédiák meglehetősen megtépázták a közösséget. Túl sok olyan dolgot adott az elmúlt év, ami átértékelésre kényszerített bennünket, és azóta másként kell lássunk bizonyos dolgokat. A mérhetetlen nagy és komoly tragédiák miatt a 2021-es évet soha nem felejti el a falu. Ettől függetlenül nagyon sok jó dolog történt velünk – folytatta a polgármester. 

Számos sportcélú fejlesztés valósult meg tavaly a településen, lőtérfejlesztés, kézilabdapálya-felújítás, kültéri fitneszeszközök, saját testsúlyos edzőpark, pályavilágítás. 

– Ezek mind alátámasztják azt, amit gyakran hangoztatok, hogy számunkra az a legfontosabb, hogy Ruzsa egy jól élhető település legyen, akik ott élnek, ott tervezik leélni az életüket, jól érezzék magukat, és megtalálják azokat a szolgáltatásokat, lehetőségeket, amelyektől szebbek és jobbak leszünk, mint a töb­bi falu – mond­­ta. 

Amire a legbüszkébb Sánta Gizella, az a két tóval megvalósult vízmegtartó, ivóvízminőség-javító program, amely miatt sok látogató érkezett a faluba nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is. 

– Örömteli, hogy mi itt, a kistelepülésünkön akkorát alkotunk, hogy a csodájára járnak mindenhonnan, és országos elismertségre tettünk szert – zárta a beszélgetést. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!