Csongrád-Csanád megye

2022.01.18. 18:45

Sorra dőltek a kéktúrás rekordok a tavalyi évben

Minden eddiginél többen kirándultak tavaly a kéktúraútvonalakon. A 870 kilométer hosszú alföldi szakaszt majdnem háromezren kezdték el, és 158-an a teljes távot teljesítették.

T. Sz.

Forrás: Tóth Imréné

A koronavírus-járvány felértékelte a szabadban töltött időt, a természetjárás és a kéktúrázás minden korábbinál népszerűbb a Magyar Természetjáró Szövetség adatai szerint. Tavaly 25 százalékkal nőtt a kéktúrázók száma, 31 460 túrázó vágott neki a kék sávval jelzett útvonalnak. Közülük 24 180-an az Országos Kéktúra teljesítését tűzték ki célul, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát 4337-en kezdték el, míg az Alföldi Kéktúrán 2943-an indultak útnak. 

 

A sikeresen teljesítők száma is minden eddigi rekordot megdöntött. A három kéktúrán 992-en gyalogoltak végig, összesen két és fél millió kilométert gyűjtöttek össze. Az 1170 kilométer hosszú kéktúrát 584-en, azaz 50 százalékkal többen teljesítették, mint 2020-ban. A leggyorsabb túrázó 31 nap alatt járta be az utat, míg volt, aki 43 éve bélyegezte az első lenyomatot az igazolófüzetébe. Az 540 kilométeres dunántúli szakaszt összesen 250-en teljesítették, amely 35 százalékos emelkedés. Legsebesebben nyolc nap alatt, legkomótosabban 13 év alatt túrázta végig egy-egy teljesítő az útvonalat. A 870 kilométer hosszú Alföldi Kéktúrán 158-an értek végig, húsz százalékkal többen 2020-hoz képest. Mindössze tíz nap alatt ért végig a legfürgébb túrázó, míg volt, aki 16 évvel ezelőtt kezdte a túráját. Olyan is akadt, aki egy év alatt mindhárom kéktúrát teljesítette, ezzel 2580 kilométert gyalogolt a kéken. 

 

A Magyar Természetjáró Szövetség 2021-ben is kiírta jelzésfestés pályázatát. Összesen 2170 kilométer turistaút felújítására készült szerződés, amelynek 85 százaléka valóban elkészült. A terepet 19 szakember ellenőrizte. 

 

A kék sávjelzés az országos jelentőségű útvonalakat jelöli, mint például az Országos Kéktúra vagy az Alföldi Kéktúra és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra. A többek között Mindszenten is látható kék T betű pedig tanösvényt jelez az országos szakaszok közelében. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!