Hosszas viták tarkították a közgyűlést, majdnem alkalmazták a „szájkosárrendeletet” is

2022.02.15. 17:44

18 milliárdos költségvetésből gazdálkodik idén Hódmezővásárhely

Elfogadták a keddi közgyűlésen a város 2022-es költségvetését. Élénken vitatkoztak a polgármester szabadságának felhasználásán, ebédidőben pedig minőség- és mennyiség-ellenőrzési célból menzaebédet ettek a képviselők a Cseresnyés Kollégium ebédlőjében.

Kovács Erika

Fotó: Török János

A napirend előtti felszólalásában Benkő Zsolt arra emlékeztetett, hogy az egyik Jovány-buszon illegálisan beszerelt fűtőtestet talált a Közlekedési Hatóság. Az esetről, valamint az utasadatokról is írásbeli tájékoztatást kért a képviselő. 

Márki-Zay Péter polgármester válaszában elmondta, napközben előfordul, hogy utasok nélkül járnak a buszok, de reggelenként zsúfoltság is tapasztalható. 

A közgyűlésen a Márki-Zay Pétert támogató többség 17 milliárd 916 millió forint főösszeggel elfogadta a város 2022-es költségvetését. Elhangzott, idén folytatják a Dobó, Bibó, Janáky utcai bérlakások energetikai felújítását, és újranyitják a Teleki utcai bölcsődét. Elkezdődik majd a szennyvíztelep rekonstrukciója, utakat, járdákat újítanak fel, a játszóterekre pedig 60 millió forintot költenek. Fejlesztik a strandot, felújítják a városháza tornyát, a Szent Antal utcát, a Kossuth téren pedig lebontják a nyilvános WC-t, ennek helyén kávézó épül majd.

Benkő Zsolt, fideszes képviselő kiemelte, Hódmezővásárhely idén csaknem 3 milliárd forint állami támogatást kap, a fejlesztéseket kormányzati vagy európai uniós források teszik lehetővé. A képviselő feleslegesnek nevezte a rendkívül jó állapotú Szent Antal utca rekonstrukcióját, amit hitelből újít fel a város. Megemlítette azt is, hogy felesleges egy új kávézó a Kossuth térre, mert a környéken több vendéglátóegység is található.

A közgyűlés polgármestert támogató képviselői igennel szavaztak a költségvetésre. Fotó: Török János

A 17,9 milliárdos költségvetésben 147 millió forint általános tartalékot és 79 millió forint céltartalékot is meghatároztak.

A közgyűlésen egyebek mellett a polgármester szabadsága is napirendre került. 

Fotó: Török János

Cseri Tamás fideszes képviselő kifogásolta, hogy a polgármester nem úgy vette ki a szabadságát, ahogy annak ütemezését kérte, a változásokról nem értesítette a képviselő-testületet. Életszerűtlennek nevezte, hogy 2020 első félévében mindössze 1 napot vett ki. A téma kapcsán hosszú vitába bocsátkozott a közgyűlés. Krupiczer Ferenc (MMM, TVE) képviselő szerint Cseri egyik hozzászólásában megsértette a polgármestert amikor azt állította, hogy Márki-Zay Péter megváltoztatta a szabadságát, ezért székbírság kiszabását kérte, majd elállt ettől a javaslattól. A székbírságot a Fidesz korábban egyébként szájkosárrendeletnek nevezte. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!