Ének-zenei és nyelvi osztályok indulnak ősszel a Rókusiban

Iskolabemutató sorozatunkból most a Rókusi Általános Iskolát ismerhetik meg, ahol az angol és a német mellett kínai nyelvet is tanulhatnak a diákok. Az intézményben a nyelvek mellett a biztonságos közlekedésre, a pénzügyi és környezettudatosságra, valamint a digitális kompetenciákra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Timár Kriszta

Hódosyné Pertics Erzsébet, Nagy Zsuzsanna és Schädtné Simon Andrea várják az elsősöket. Fotó: Kuklis István

Három első osztály indítását tervezik szeptemberben a Rókusi Általános Iskolában: egy emelt szintű ének-zenei, valamint két emelt szintű idegen nyelvit 4. osztálytól kezdődően. 

 

Marosiné Köntés Ibolya intézményvezető elmondta, angol és német nyelv közül választhatnak a szülők, amelyet mindhárom osztályban elsőtől kezdve tanulnak a gyerekek, a zenei tagozaton heti három, a mások két osztályban heti 5 órában. 

 

– Harmadik osztály végén tartunk egy nyelvi, matematikai és szövegértési kompetenciamérést, ennek eredménye alapján alakulnak ki a nívó csoportok, ezután a diákok heti 5 órában is tanulhatják az idegen nyelvet. Hatodik osztálytól pedig mindenkinek biztosítunk lehetőséget második idegen nyelv tanulására is heti 2 órában, szakkör formájában. Az angol és a német mellett itt már 3. évfolyamtól választható a kínai is, mivel a Konfuciusz Intézet partneriskolája vagyunk – beszélt az intézményvezető a nyelvoktatási stratégiáról. 

 

Az eredményességgel kapcsolatosan megjegyezte: nyolcadik év végére több diákjuk tesz középfokú nyelvvizsgát, amelyre az intézményen belül készítik fel őket. 

 

– Jövőre a napköziben is tanítók foglalkoznak majd az elsős gyerekekkel, így délutánonként is magas színvonalú szakmai segítséget tudunk adni a felkészüléshez – magyarázta. 

 

Az iskola akkreditált tehetségpont, és idéntől már a Komplex Alapprogram is a pedagógiai program része, amely az élményszerű tanulásnak és a differenciálásnak köszönhetően növeli a tanulók motivációját. De a Boldog iskola programban is benne van az intézmény, amely a pozitív életszemléletet erősíti a fiatalokban. 

 

Az iskolaépület a Párizsi körút és a Kossuth Lajos sugár­út kereszteződésében fekszik, ráadásul előtte egy forgalmas kerékpárút is húzódik, ezért fontosnak tartják, hogy az oda járó diákok megtanulják a biztonságos közlekedés elméletét és gyakorlatát. Erre a KEVE Programban van lehetőség, amely az alsósok számára minden hónapban egy tematikus órát jelent. 

 

– De tartunk pénzügyi és környezeti tudatosságra nevelő órákat, illetve a digitális kompetenciafejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Két gimnázium diáklaborjával is kapcsolatunk van, így a felsősöknek ott is lehetőségünk van természettudományos órákat tartani – sorolta Marosiné Köntés Ibolya. 

 

A tanórán kívüli programok közül az intézményvezető kiemelte a robotika-, illetve digitális grafika szakkört, a hagyományőrző szakkört, a társastáncot, a zenét, illetve sportprogramok közül a tollaslabdát, az aerobikot és a labdajátékokat. 

 

 

Fontosnak tartják az iskolán kívüli osztályprogramokat is: múzeum- és színházbérlete például sok osztálynak van, és az Alsóvárosi Tájházba is rendszeresen viszik a gyerekeket. 

 

Az iskola honlapján a szülők megnézhetik az osztálytanítók bemutatkozó videóit, és minden szükséges további információt is megtalálnak rajta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!