Teljes körű ellátást biztosítanak a háborús menekülteknek

2022.03.09. 07:00

Ásotthalmon, Domaszéken és az Öthalmi Diáklakásokban helyezték el a kárpátaljai családokat

Megyénk három helyszínén már mintegy kétszáz, zömmel kárpátaljai menekültet szállásolt el a Szeged-Csanádi Egyházmegye a Karitásszal és az egyetemmel összefogva. A szobák és az étkeztetés mellett jogi, pszichológiai és egészségügyi ellátást is biztosítanak számukra.

Koós Kata

Kismamák, idősek, családanyák, kisgyerekek és kamaszok is vannak a menekültek között. Fotó: Karnok Csaba

Összesen három tonnányi adománnyal megrakodott, három kisteherautó gördült be kedden délután a domaszéki Zöldfás Lelkigyakorlatos Ház udvarára. Az adományokat alig egy hét alatt gyűjtötték össze a megyei kormányhivatal szervezeti egységeinek dolgozói. Juhász Tünde kormánymegbízott elmondta, az 1600 fős állomány minden egységéből érkeztek felajánlások az Ukrajnából menekült családoknak. 

Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász főigazgatója hozzátette, három helyen biztosít az egyházmegye a Karitásszal és a Szegedi Tudományegyetemmel összefogva szállást a háború elől menekülteknek. Ásotthalmon, Domaszéken és az Öthalmi Diáklakásokban már csaknem kétszáz főt helyeztek el, akiknek teljes körű ellátást biztosítanak. Kismamák, idősek, néhány hónapos csecsemők és kamaszok egyaránt vannak köztük. A Zöldfás Lelkigyakorlatos Házban jelenleg mintegy nyolcvan főt fogadtak már be, mindannyian Kárpátaljáról érkeztek. A családfők zömmel már korábban is hazánkban dolgoztak, így ők hétvégente csatlakoznak elszállásolt feleségeikhez, gyermekeikhez. A menekültek teljes körű étkeztetéséről gondoskodik az egyházmegye, továbbá az Idegenrendészettel karöltve a jogi hátteret, regisztrációjukat is biztosítják. A lelki krízisek kezelésére pszichológusok is szolgálatot teljesítenek, mellettük papok és nővérek is beszélgetnek a családokkal. A gyerekeknek játszóházi foglalkozásokat szerveznek rendszeresen az Ágota Alapítvány munkatársai, a Piarista Gimnázium diákjai és egyéb önkéntesek, hogy eltereljék a figyelmüket. Mindemellett egészségügyi szolgáltatást, Covid-szűrést és általános állapotfelmérést is biztosítanak a menekültek számára. További önkéntesek jelentkezését a [email protected] címre várják. 

Adományokat is gyűjtenek a családok számára, amelyek kapcsán Ancsa-Molnár Hajnalka, az egyházmegyei Karitász irodavezetője elmondta, felnőtt ruhából már sok van, de gyógyszerre, gyermekholmikra, babatápszerekre és higiéniai termékekre nagy szükség van. A felajánlásokat a Karitász Csongor téri telephelyén várják. 

A lakók közül Kerekes Larissza megosztotta lapunkkal történetét. Elmondta, a február 25-i, reggeli híradásokat látva nagyon megijedt. Három gyermekével, húszéves, várandós lányával, 14 éves kislányával és tízéves kisfiával azonnal útra kelt Nagyrátról, amely az ukrán-szlovák határhoz közeli kis falu. Szlovákiába akartak átmenni, de a határnál már több százan várakoztak és egyre csak gyűlt a tömeg. Reggel nyolctól este 11-ig vártak étlen-szomjan, míg végre átengedték őket, közben a tumultusban kisfia elájult. Férje és veje már Magyarországon dolgozott, hozzájuk igyekeztek. 

– Borzasztó volt. Nem tudtuk, mi vár ránk, de a magyar határon már meleg teával, étellel fogadtak. A hazánkat, az életünket otthon kellett hagyni. Nem kérünk mást, csak békességet – mondta, majd kérdésünkre hozzátette, nem terveznek visszamenni, mert félnek. Arról már könnyek között beszélt, hogy Ukrajnában maradt egy testvére, aki nem tudja elhagyni az országot és nagyon aggódnak érte. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!