Szeged

2022.03.24. 18:55

Az endometriózis veszélyeire figyelmeztettek

A fájdalmas menstruáció nem normális, nem gyengeség és nem is hiszti – hívta fel a figyelmet erre Szegeden az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány. Kiderült, az endometriózis csaknem 200 ezer nőt érint hazánkban, az alapítvány 12 éve segíti őket.

Kiss Anna

A fájdalmas menstruáció nem normális! – erre hívták fel a figyelmet a rendezvényen. Fotó: Karnok Csaba

Március az endometriózis hónapja, március 28-a pedig az endometriózis nemzetközi világnapja. Ebből az alkalomból előadást tartott Szegeden a Katolikus Házban az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke, Salamon Adrienn elmondta, 12 évvel ezelőtt hozták létre az alapítványt főként saját érintettsége miatt. Kiemelte, amikor diagnosztizálták nála a betegséget, akkor nem értette, hogy hazánkban miért lehet olyan keveset hallani erről a problémáról, miért kevés a tájékoztató, ezért úgy döntött, alapítványt hoznak létre, hogy minél több nőnek segíteni tudjanak.

 

Hangsúlyozta, az elmúlt egy évtizedben sikerült az ország számos gyógyszertárába, egészségügyi intézményébe tájékoztató füzeteket eljuttatni, iránymutatást adtak az életmódváltáshoz, valamint a Női Ligával közösen elérték azt is, hogy adókedvezményt kapjanak a betegségben szenvedő nők. Emellett tavaly szeptember óta 800 darab, műtétre felkészítő csomagot adtak azoknak a nőknek, akiknél operációval kezelték a betegséget.

 

Emellett létrehoztak egy Lucy nevű menstruációs és termékenységi applikációt is, amelybe ha folyamatosan feltöltik a nők az adatokat, akkor az app figyelmezteti őket, ha a jelzett tünetek alapján betegség állhat fenn náluk.

 

Hazánkban körülbelül 200 ezer nő érintett a betegségben, amely akadályozza őket az iskolába vagy munkába járásban, befolyásolja a szexuális egészséget és a házasságot is. Az eseményen Fekete Zoltán szülész-nőgyógyász-urológus szakorvos arról beszélt, hogy továbbra sem tudják, hogy pontosan mi okozza az endometriózist, de az már biztos, hogy több tényező együttes fennállása miatt alakul ki, ilyen a fejlődési rendellenesség és a környezeti tényező is. A betegség tünete a fájdalmas menstruáció, a fájdalmas vizelés és együttlét, meddőség is kialakulhat miatta.

 

A programon elhangzott, a problémával küzdő nők megsegítése érdekében Endo Klub indul Szegeden még ebben a hónapban, az első találkozót március 29-én tartják majd meg. Az esemény része volt egy kerekasztal beszélgetés is, amelynek fókuszában az endometriózis pszichés és lelki vonatkozásai álltak, erről keddi lapszámunk Gyógyír rovatában számolunk majd be részletesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!