Családias körülmények – nehéz csapatban játszani tesiórán Dócon

A legtöbben valószínűleg ma már el sem tudják képzelni, milyen egy falusi kis­iskolában az élet. A rentábilis fenntarthatóság érdekében a legtöbb oktatási intézményt, ahol drasztikusan lecsökkent a gyereklétszám, már régen bezárták, a nagyvárosokban pedig ma már nem ritka a 35 fős vagy akár afeletti osztálylétszám sem. Ehhez lépest üde színfolt a megye iskolapalettáján a dóci intézmény, amely egyházi fenntartása miatt ap­­rócskaként is megmaradhatott. Ha nincs hiányzó, akkor is kevesebb mint 50 diák zsibong az ottani udvaron, és van olyan osztály, ahol egy pad is elegendő. Megnéztük, hogyan zajlik az élet egy olyan iskolában, ahol még a kirándulásokat is más településekkel közösen kell megszervezni, hogy tele legyen a busz. 

Az iskola létszáma: 46 fő 

Az iskolaépületbe már bejutni sem úgy lehet, mint máshova: akár egy magánházba, csöngetni kell, mert az ajtót kulcsra zárják. Nincs szükség portásra, így is pillanatok alatt érkezik a segítség, illetéktelenek viszont nem tudnak besurranni. Az igazgatói iroda felé menet a falakon mindenhol tablókat látni –már innen is kiderül, mi az iskola bája, hiszen sok esetben a tanári fotók száma több, mint a ballagóké. 

– Jelenleg 46 diákunk van a 8 évfolyamon összesen – mondta el Huszka Zoltánné, a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Hozzátette: ő maga nem csak ezért a telephelyért felel, ugyanis összesen 5 iskola – köztük két Bács megyei – és 4 óvoda alkotja a teljes intézményt.

– A dóci iskola 1993 óta működik. Előtte az itteni gyerekek Sándorfalvára jártak át mindennap. Akkoriban is az volt a terv, hogy csak alsó tagozat lesz a településen, végül azonban összegyűlt annyi beiratkozó, hogy mind a 8 évfolyamot el lehetett indítani – mesélt a kezdetekről. – A legsikeresebb időszakban 96 diákunk volt, mostanra megfeleződött a létszám. Amikor már látható volt, hogy az önkormányzat számára veszteséges fenntartani az iskolát, 2007-ben a kistérségi társulás tagintézményévé vált. Két évvel később azonban ilyen felállásban is megszületett a döntés a bezárásról. Ekkor vette át a Szeged–Csanádi Egyházmegye fenntartóként. Akkor még csak egy iskolát működtettek, de azonosulni tudtak a céllal, hogy megmaradjon Dócon a helybeli oktatás. Ez pedig azóta is közös érdek, így nincs is minimumlétszám meghatározva – tette hozzá az intézményvezető. 

Az osztály, ahol mindig mindenki felel 

Így alakult ki az a különös helyzet, hogy a legnagyobb létszámú osztály is csupán 10 fős, de van olyan évfolyam, ahová mindössze ketten járnak. Pénteken ráadásul egyikük hiányzott, így Józsa Betti magánórákat vett egész nap. Ottjártunkkor például történelmet tanított neki a szaktanár. – Szeretem ezt az iskolát, de azért jobb lenne egy nagy létszámú osztályban. Így ugyanis nincs kérdés, mikor kerül sor rám a felelésben: minden alkalommal mindketten felelünk –mesélt az itteni mindennapokról a kislány. 

Persze időnként okoz fejtörést ez az adottság: nem tudnak például egy táncoktatást elindítani, és a testnevelésórákon sem könnyű összehozni a labdajátékok gyakorlását. Igaz, a készségtárgyakat két évfolyamonként összevonva tanítják a gyerekeknek, sok esetben azonban még ez sem elég: például a 7. és a 8. osztály összlétszáma is mindössze 9 fő. A családias légkörnek viszont itt inkább az előnyeit élvezhetik a diákok. Sok a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, számukra a személyes odafigyelés és az egyéni képességekhez mért tempó nagy segítséget jelent. – De a tehetséges diákok fejlesztésére is több lehetőségünk van. Hogy innen lehet karriert indítani, azt bizonyítja, hogy kerültek már ki tőlünk orvosok, és a polgármester úr is itt kezdte annak idején a tanulmányait – mesélte Huszka Zoltánné. Nagy előnye az intézménynek az, hogy az óvodával együtt működik, így ugyanis az elsősök tantermét mindössze egy ajtó választja el attól a helytől, ahol előző három évüket töltötték. – Nálunk új értelmet kapott az, hogy átmenetet biztosítunk a két intézmény között – mosolygott az igazgatónő. 

Ha kell, két gyereket ballagtatnak 

Az iskolában a pedagógusok élete sem mindennapi. A tíz tanár, a négy óraadó és az áttanító pedagógus is úgy élnek szimbiózisban a gyerekekkel, mint egy nagy család. Szabó Edit szeptemberben csatlakozott ehhez a kis közösséghez, korábban egy több száz fős iskolában tanított. – A harmadikosok osztályfőnöke vagyok, négy diákom van. Nagy váltás ez a korábbi munkahelyemhez képest, de jól érzem itt magam. Ez a nyugalom mindent megér. Ráadásul itt valóban átélhetem, hogy minden gyereknek tudok segíteni, és maximális figyelmet kaphatnak tőlem, vagyis sokkal hatékonyabb lehetek. Kicsit olyan, mintha magántanítványaim lennének – mesélte. 

Egy biztos: az itteni diákok mindegyike ismer mindenkit, és akármekkora is a korkülönbség, előbb-utóbb beszédbe elegyednek egymással. A nagy családból minden évben elmennek néhányan, őket azonban illőképpen el is búcsúztatják. Ha két gyereknek kell megszervezni, akkor is megszervezzük a ballagást. Attól ugyanis nem maradhatnak ki egy ilyen élményből, hogy kis létszámú iskolába járnak – szögezte le zárásként az igazgatónő.