Szeged

2022.03.29. 16:15

Felavatták a reprodukciós medicina intézet névtábláját – Fotók

Keddtől már a homlokzati felirat is mutatja: az egykori Kaáli Intézet a Szegedi Tudományegyetem berkein belül, új néven működik tovább. A táblaavatáson elhangzott: a betegek további színvonaljavulást tapasztalhatnak majd.

Timár Kriszta

Új névvel, de a régi helyen és a megszokott stábbal végzik továbbra is Szegeden a lombikbébi kezeléseket. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Mint arról korábban már beszámoltunk lapunkban, tavaly december 20-án a Szegedi Tudományegyetemé lett a volt szegedi Kaáli Intézet állami tulajdonrésze, miután egy törvény értelmében azt ingyenesen megkapta. Január első napjaitól már SZTE Reprodukciós Medicina Intézet néven működik, kedden pedig ünnepélyesen leleplezték a homlokzati feliratot is, mely már az új nevet mutatja.

 

A táblaavatáson Rovó László, a SZTE rektora elmondta, a család jelenti a sikeres társadalom alapját, ezért örül, hogy az egyetem olyan feladatot is ellát mostantól, mely ezt megadhatja olyanoknak, akiknek ez természetes úton nem adatott meg. Hozzátette: magas szinten fogják képviselni a régió érdekeit. Németh Gábor dékánhelyettes, a SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika tanszékvezető professzora felidézte: ez az intézet 1997-ben a klinika alagsorában nyílt meg, majd 2015-ben költözött jelenlegi helyére, a Csongrádi sugárútra, ahol nagyobb területen, magasabb színvonalon, több beteget tudtak már ellátni. Mostanra az egyetem nagy családjának részévé vált, mely a régió betegei számára semmiféle negatív változással nem jár, ugyanakkor új berendezésekkel és a vállalható műtétek számának növelésével további színvonaljavulást tapasztalhatnak majd.

Zádori János a SZTE RMI intézetvezető főorvosa hangsúlyozta: az átalakulás után is minden dolgozójuk itt van, az egyetem vezetősége pedig egyértelművé tette: támogatja, hogy új fejlődési pályára álljon az intézet, melynek eddig is közel 5 ezer gyermek megszületését köszönhetik . A névvel is azt üzenjük: a régió reprodukciós nehézségekkel küzdői egy olyan centrumot vehetnek igénybe, ahol komplex ellátást kapnak a Szegedi Tudományegyetem támogatásával - tette hozzá.

Fendler Judit, a SZTE kancellárja emlékeztetett: két éve a radiológiát, most pedig a humán reprodukciós tevékenységet vonták be saját tevékenységeik közé. 

Fontos, hogy azok az egészségügyi ellátások, melyek a 2000-es években kiszervezésre kerültek, mert piaci hasznot tudtak eredményezni, visszakerülhessenek az egyetemhez, mert mi szeretnénk kihasználni a kapacitásainkat, hogy aztán abból elismerést vagy éppen forintosítható hasznot realizáljunk - mondta.

 

Bár a táblaavatón nem volt jelen, az intézet korábbi tulajdonosa, Kaáli Géza is pozitívan nyilatkozott lapunknak a változásról. A Kaáli Intézet a népszerűségét a demográfiai szempontból is jelentős tevékenységének, a gyermekek tizezreinek és a magas színvonalú szakmai munkájának köszönheti. Változnak az  idők, változnak az egészségügyi intézetek nevei is. Meggyőződésem, hogy az általunk megvalósított lombik-bébi programnak az Egyetem jó gazdája lesz és a sikertörténet folytatódik - fogalmazott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!