Szegedi hírek

2022.03.04. 19:06

Még egy Tisza-híd épülhet Algyőnél

Sikerült megoldást találni a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők 47-es főúton történő átvezetésére Algyőnél. Több ponton is alul- vagy felüljáró készülhet. A jelenlegi tervekből az látszik, hogy a jelenlegi Tisza-híd megújul, mellé pedig épül majd még egy kerékpársávokkal.

Fotó: Karnok Csaba

Az algyői önkormányzat több éve tárgyal az illetékes szervekkel a 47-es főúton történő gyalogos átkelések, valamint a Tisza-hídon a kerékpáros közlekedés biztonságossá tételéről. Most úgy tűnik, meghallgatásra találtak a kéréseik, ugyanis a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a Szegedet Békéscsabával és Debrecennel összekötő útszakasz négysávossá tételével a Kastélykert Fogadónál, a Floratom Kft.-nél és a Téglás utcai körforgalomnál is megoldódik a kerékpárosok és gyalogosok átvezetése.

 

Molnár Áron polgármester lapunknak elmondta, információik szerint alul- vagy felüljárókat alakítanak majd ki az említett pontoknál. Hozzátette, a Téglás utcai körforgalomnál azért lesz ez fontos lépés, mert ott kelnek át az úttesten azok, akik a vonathoz vagy a tramtrainhez mennek, ezzel a megoldással pedig biztonságosan tudnák megközelíteni a vasútállomást.

Meghallgatásra talált az algyőiek kérése, a tervekből azt látni, hogy megoldódik a kerékpárosok hídon történő átvezetése. Fotó: Karnok Csaba

A településvezető jelezte, azt is szeretnék elérni, hogy a Kastélykert utca, vagyis az Algyői Halászcsárda utcája és a 47-es út kereszteződése sokkal biztonságosabbá váljon, hiszen jelenleg a Szeged felé történő kanyarodás igen problémás, míg az Atkai-holtág felé történő egyenes irányú átkelés veszélyes.

 

Molnár Áron hangsúlyozta, szintén probléma, hogy a Hódmezővásárhely és Szeged közötti kerékpárút mindkét oldalról megszűnik a Tisza-híd előtt, így azon nem lehet kerékpárral szabályosan átkelni. A NIF Zrt.-től így már többször kérték ennek az orvoslását, és most úgy tűnik, a sokadik egyeztetés után erre is lesz megoldás.

 

A polgármester úgy tudja ugyanis, hogy a meglévő hidat felújítják, de az nem lesz négysávos, hanem mellé vagy a közelébe építenek még egy átkelőt, melyen kerékpársávokat is kialakítanak, így vélhetően az egyik hídon Szeged, míg a másikon Vásárhely felé halad majd a forgalom. Hozzátette, ez a híd a szűk keresztmetszete a Szeged és Debrecen közötti útszakasz négysávossá tételének, ezért is szükséges a beruházást elvégezni.

 

Persze mindezek megvalósítása még évekbe telhet, hiszen információink szerint leghamarabb idén májusban írhatják ki a közbeszerzési eljárást az útszakasz négysávosításának megtervezésére, így a tervező céggel a harmadik negyedévben köthet szerződést a NIF Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!