Szegedi hírek

2022.03.22. 19:12

Országos versenyeken is a legjobbak között szerepelnek

Iskolabemutató sorozatunkból ezúttal a Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt ismerhetik meg. Az intézményben amellett, hogy nagy gondot fordítanak a lemaradók felzárkóztatására, magas szintű tehetséggondozás is zajlik: a diákok számos országos versenyen szerepelnek a legjobbak között.

Timár Kriszta

A szinte teljesen üres udvart tavaly alapítványi pénzből játékokkal szerelték fel. Fotó: Kuklis István

Két első osztály indítását tervezik szeptemberben a Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Gyurikné Vass Angéla intézményvezető elmondta, diákjaik első osztálytól tanulnak angol nyelvet, melyből felső tagozaton akár heti 4 órájuk is lehet. Ezt a tárgyat ötödik osztálytól ugyanúgy csoportbontásban oktatják, mint a digitális kultúrát, illetve a technika és életvitelt. – Matematikából 4. osztályban tartunk tehetségmérést, mely alapján a kiemelkedő diákoknak lehetőségük van tehetséggondozó foglalkozásokon részt venni – tette hozzá. 
 

 

Az iskola szellemiségét jól mutatja, hogy vannak kifejezetten csak itt alkalmazott módszerek, melyek mindegyikének az a célja, hogy a diákokból a lehető legtöbbet hozzák ki. Év végén például nem csak a kitűnő diákok teljesítményét ismerik el, hanem azokét is, akik önmagukhoz képest sokat fejlődtek vagy kiemelkedően teljesítettek. A felső tagozatos váltást ötödik osztályban tanulás-módszertani oktatással segítik, mellyel a diákok gondolkodási képességeit is fejlesztik. A resztorációs szemlélettel az osztályközösségek megerősítése a cél, a hibákat pedig nem csak büntetik, hanem arra ösztönzik a gyerekeket, hogy azt tegyék jóvá. – Iskolánkban évek óta nincs lemorzsolódás sem, mely annak köszönhető, hogy a rosszul teljesítő diákok szüleivel rendszeresen konzultálunk, pedagógusaink pedig pluszórákat biztosítanak a felzárkóztatáshoz. A lelki problémákat iskolapszichológusunkkal lehet megbeszélni – sorolta az intézményvezető. 
 

Fotó: Kuklis István

Az idén 60. születésnapját ünneplő iskola udvarát tavaly újították fel: több szabadtéri játszóeszközt is vásároltak alapítványi támogatásból, melyben a szülők, diákok és dolgozók többéves együttes munkája volt benne. Kibővítették a sportolási lehetőségeket is: a régóta működő Bozsik-program mellett elindult a Pick Szeged kézilabdacsapattal közös utánpótlás-nevelés, a néptáncoktatás, a sakk és a kötélugrás is. Utóbbi két sportágban már most látszik, hogy az iskola kiemelkedő tehetséggondozó intézmény: sakkban az idei tanévben egy nemzetközi versenyen a top 20-ban összesen 8 gedóis diák szerepelt, a hétvégi kötélugró országos diákolimpiáról pedig az iskola csapata elhozta az aranyérmet. 

 

De matematika-, történelem- és természettudományos versenyen is értek el a tanulóik megyei és országos dobogós helyeket az utóbbi hónapokban, sőt: volt diákok is szereztek dicsőséget iskolájuknak a művészetek területén. Az ArTér nevű művészeti csoport egykori gedóis tanáruk felkészítésével bejutott egy országos alkotói pályázat legjobb 10 indulója közé, így lehetőséget kaptak egy fővárosi kiállításra. A művészeti oktatás, melyből ez a siker is született, a Gedóiban egyébként az iskolán belül elérhető: képzőművészeti, grafika- és festészettanszak közül lehet választani, melyről külön bizonyítványt kapnak a diákok. 
 

 

Az intézményben március 24-én nyílt órákat tartanak a leendő elsősök szüleinek, április elsején pedig játékos iskola-­előkészítő foglalkozásra várják az érdeklődőket. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!