Szeged

2022.03.05. 19:21

Teleki Júlia unokáinak gyűjtenek a koncerttel

Teleki Júlia délvidéki helytörténész fia tavaly novemberben hunyt el koronavírusban. Felesége és két gyermeke komoly anyagi gondokkal küzd, ezért a Boldogok a Szegények Alapítvány jótékonysági koncertet rendez március 27-én a dómban, amelynek bevételével a családot támogatják.

Koós Kata

Dobák Lászlóné elmondta, a legnagylelkűbb támogatókat emléklappal is méltatják.  Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

A jótékonysági koncert ötletgazdája, Dobák Lászlóné Mar­gó lapunknak elmondta, a kétezres években, polgári kör tagjaként került kapcsolatba Teleki Júliával. A vajdasági, aracsi pusztatemplom búcsújára utaztak, és útközben megálltak Óbecsén, a délvidéki helytörténész lakóhelyén. 

– Teleki Júlia elvitt bennünket a magyar tömegsírhoz, amely borzasztó állapotban volt. Tehénürülék, gaz és szemétkupacok borították – idézte fel a koncertet szervező Boldogok a Szegények Alapítvány kuratóriumi tagja. 

Teleki Júlia mindössze tíz hónapos volt, amikor édesapját kivégezték a szerb partizánok Csúrogon. 1945. január 23-án családja minden tagját háborús bűnösnek nyilvánították, kiűzték otthonából, és a járeki koncentrációs táborba zárták. Az 1944 őszén elkezdődött vé­rengzések során több tízezer magyart gyilkoltak meg a jugoszláv partizánok, akiknek holttesteit jelöletlen tömegsírokba halmozták. A nőket és a gyerekeket lágerbe vitték, hátramaradt vagyonukat, házukat, földjüket elkobozták. Teleki Júlia életét és egész munkásságát arra tette fel, hogy igazságot szolgáltasson az áldozatoknak, továbbá hogy elérje a kollektív bűnösség bélyegének eltörlését, valamint a holtak méltatlan sírjának méltó megjelölését. 

Dobák Lászlóné elmondta, a szörnyű állapotban lévő sírhely olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy azonnal a délvidéki helytörténész ügye mellé állt és ahol tudta, segítette civil társaival. Elérték, hogy az óbecsei temetőben méltó emlékkereszt és emlékmű álljon. Teleki Júlia négy könyvet írt a népirtás kapcsán, és politikusként is harcolt a háborús bűnök feltárásáért és a megbékélésért. 

– Országos és megyei kitüntetésekkel is méltatták már Júlia tevékenységét, aki harcolt a magyarok igazságáért, megannyi családon segített, de most az ő családja szorul segítségre. Persze nagyobb közösséget is támogathatnánk a koncertbevétellel, de ha sokfelé osztódna az összegyűlt összeg, csupán csepp lenne a tengerben. Így viszont talán valóban érdemi segítséget tudunk biztosítani egy család számára – mondta el Dobák Lászlóné a jótékonysági koncert kapcsán. 

Teleki Júlia fia, Attila tavaly novemberben hunyt el koronavírusban. Felesége, Eszter egyedül maradt 13 éves lányukkal és 11 éves fiukkal, Ágnessel és Áronnal. A szülők banki hitelből tudtak otthont teremteni, ám egy keresetből az özvegy nem tudja fizetni a részleteket, így félő, hogy elárverezik a házukat. 

A koncertet március 27-én 15 órától tartják a szegedi dómban. A Kormorán együttes szólóénekesei, Fehér Nóra és Vadkerti Imre a Megfeszített című rockoperából és a Sacra Corona film zenéjéből adnak elő részleteket, majd magyar költők megzenésített verseit éneklik. A komolyzenei blokkban Csanádi László orgonaművész és az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar Gregorián Együttesének muzsikáját hallhatja majd a közönség. A zenei blokkok között pedig Bogdán József délvidéki Magyar Örökség-díjas papköltő versei hangzanak majd el Fazakas Já­­nos előadásában. 

Jegyek elővételben kedden és csütörtökön 16–18 óra között a KDNP Victor Hugo utcai székházában, a koncert napján pedig 14 órától a dómban vásárolhatók. 

 

Dobák Lászlóné elmondta, a legnagylelkűbb támogatókat emléklappal is méltatják. 

Fotó: Frank Yvette

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!