Vezető hírek

2022.03.19. 11:21

Újabb szállítmányt indítottak Ungvárra

Három tonnányi adománnyal megpakolt furgont indított a hódmezővásárhelyi Fidesz szombaton reggel Ukrajnába.

Kovács Erika

- A kárpátaljai megyeszékhely, Ungvár mára megtelt menekültekkel. Az ellátásuk egyre nagyobb gondot okoz, annak ellenére, hogy Magyarországról és a többi szomszédos országból is folyamatosan küldik az adományokat. Azt kérte a helyi, magyar önkormányzatokat tömörítő kárpátaljai szövetség, hogy most Ungvárra, a református egyház raktárába irányítsuk a felajánlásokat. Vagyis ez volt az első szállítmány, aminek az úticélját nem mi határoztuk meg – tudtuk meg Grezsa Istvántól, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosától.

Fotó: Kovács Erika

Az eddigi adományokat, amik Aknaszlatinába, Mezőváriba és az ungvári nagycsaládosokhoz kerültek, már kiosztották, utóbbi helyen 300 család részesült belőle.

 

- Mindhárom helyen nagyon köszönték a vásárhelyi emberek felajánlásait és azt kérték, ha lehet, a jövőben is próbáljunk segíteni, hiszen egyre mélyebb és egyre elhúzódóbb a humanitárius katasztrófa, amit a háború okozott. Tovább folytatjuk a gyűjtést. Az adományok a legjobb helyre kerülnek, ezt garantáljuk – mondta Grezsa István. A vásárhelyi Fidesz irodában naponta 7 és 19 óra között fogadják a felajánlásokat, tartós élelmiszereket, tisztálkodási és tisztítószereket, takarókat várnak. A szombati szállítmánnyal együtt már 10 tonna adományt vittek a vásárhelyiek Kárpátaljára.

 

Grezsa István felhívta a figyelmet a Tiszta Szívvel Egyesület gyűjtésére is, akik az ungvári gyermekkórház javára gyűjtenek. Az alapítvány a 12068009-00134219-00100009-es számlaszámra várja az adományokat. A közlemény rovatba tüntessék fel: „a munkácsi kórháznak”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!