Kollégiumi szobákat ajánlottak fel, a TIK-ben adományokat gyűjtenek

2022.03.08. 07:00

Ukrajnai menekülteket segít a szegedi egyetem

Első lépésként 150, saját konyhával, fürdővel ellátott kollégiumi helyet ajánlott fel a Szegedi Tudományegyetem az Ukrajnából érkezők számára. A lakhatás mellett biztosítják az érkező családok számára az orvosi ellátást, a gyermekek bevonását az SZTE óvodájába, iskolájába, emellett napi háromszori étkezést. Mindemellett gyűjtőpontokat nyitottak a TIK-ben.

Koós Kata

Fendler Judit, az SZTE kancellárja lapunknak elmondta, csaknem 50 ukrajnai, jellemzően kárpátaljai hallgató tanul Szegeden. Az intézmény már a háború kitörése után egy nappal segítő kezet nyújtott az Ukrajnából menekülőknek. A Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat számára gyűjtést indítottak, továbbá az Öt­­halmi Diáklakásokban 150 fő elhelyezését biztosították. 

– Kötelességünknek éreztük, hogy segítsünk, minden kapacitásunkat felajánlottuk, amely csak felmerülhet a helyzetben. Bármely Ukrajnából menekülő ember számára nyitott a lehetőség, folyamatos egyeztetéseket folytatunk a kormányhivatallal, a katasztrófavédelemmel és a Karitatív Tanács tagjai közül a Katolikus Karitásszal, ugyanis régiónkban ők koordinálják a menekültek megsegítésének ügyét – mondta. Hozzátette, az egyetem nemcsak ágyat és szobát, de teljes körű ellátást is biztosít a rászorulóknak. 

– A felajánlott öthalmi kollégiumi épület azonnal rendelkezésre állt, mert a Covid miatt karanténelhelyezésre kellett fenntartani a helyeket. Ott kis lakások vannak fürdőszobával, konyhával. A klinikai étkeztetéshez kapcsolódóan az élelmezést is meg tudjuk oldani, továbbá az orvosi, valamint az óvodai és közoktatási ellátást is meg tudjuk szervezni, mindemellett ukrán tolmácsaink is vannak – részletezte. Azt is elmondta, az SZTE több partnercége jelezte már az egyetemnek, hogy alkalmazni tudnak majd Ukrajnából érkezőket. 

– Ebben a tekintetben is a híd szerepét igyekszünk betölteni, hiszen nem tudhatjuk, hogy a hozzánk érkezők meddig szándékoznak vagy kénytelenek Szegeden maradni. Ha hetekig vagy akár hónapokig, nagy segítséget jelenthet szerintem, ha esetleg nem kell azon aggódniuk, hogy hozzáférnek-e a pénzükhöz vagy kapnak-e adományt, hanem adott esetben el tudnak menni pénzt keresni – részletezte. 

Nyolc fő, köztük három kisgyerek már beköltözött a kollégiumba a múlt héten, az elkövetkezendő napokban pedig húsz további Ukrajnából menekülő érkezését jelezte az egyetemnek a Karitász. – Azután pedig lehetséges, hogy további száz fő érkezik hozzánk – közölte a kancellár. Az SZTE ezenfelül megkezdte a következő 150 férőhely előkészítését is. 

 

Fendler Judit arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az aktív ukrán származású hallgatók közül egyelőre senki sem kért halasztást a félévre vonatkozóan. – Jelentkeztek hozzánk Ukrajnában tanuló, külföldi diá­­kok is, hogy valamilyen formában vegyük át őket, hogy a Szegedi Tudományegyetemen folytathassák tanulmányaikat, de nyilván az egy másik típusú folyamat – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!