Szeged

2022.04.21. 15:46

300 millió forintból újra cserélik az ivóvízvezetéket

Munkatársunktól

Két helyszínen valósul meg ivóvízrekonstrukció a városban mintegy 300 millió forintból – ezt Nagy Sándor alpolgármester és Maróti Tibor, a Szegedi Vízmű Zrt. munkatársa jelentette be csütörtökön. 

A sajtótájékoztatón elmondták, most a Pulz utcában cserélik ki a 45 éves csöveket 150 méteren a Boross József és a Pozsonyi Ignác utca közötti szakaszon, így itt forgalomkorlátozásra kell számítani egy ideig. A másik beruházás a Veresács utcában valósul majd meg, ott 622 méter hosszan cserélik ki a több évtizedes, öreg csöveket 3 ütemben. 

Először a Kolozsvári tér és a Hajnal utca között dolgoznak majd, ezt követően a Nemestakács utcáig fejlesztenek, végül pedig a Nemestakács utca és a Kálvária tér közötti szakaszon valósul meg a rekonstrukció. A Veresács utcai fejlesztés jelenleg közbeszerzési eljárás alatt áll, így a tervek szerint ott nyáron kezdődik meg a munka, ami októberig tart majd. Itt is forgalomkorlátozásra kell majd számítani, de a 90-es busz továbbra is jár majd ezen a városrészen.

Mindkét utcában teljes útburkolat-rekonstrukció valósul majd meg a csőcsere után. A környékbeli lakosságot a Vízmű folyamatosan értesíti a munkálatokról és az esetlegesen előforduló vízhiányról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!