Szegedi hírek

2022.04.12. 10:45

350 millió forintot próbáltak tisztára mosni

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki 2018 januárja és júliusa között céges bankszámlákra külföldről átutalt pénzösszegek tisztára mosására vett rá két férfit, majd tőlük 167,5 millió forint bűnös pénzt vett át.

delmagyar.hu

illusztráció: Bujdos Tibor / MW

Fotó: Bujdos Tibor

A vádirat szerint a vádlottat és a két férfit egy közös ismerősük 2018 elején összeismertette. A nő a két vállalkozóval megállapodott abban, hogy az érdekeltségi körükbe tartozó két gazdasági társaság bankszámláira külföldről nagyobb összegű átutalásokat fogadnak, majd jutalék levonása fejében felé elszámolnak.

 

Ezután fél év leforgása alatt, ismeretlenek által becsapott külföldi cégek képviselői 7 alkalommal utaltak több tízmilliós nagyságrendű – esetenként 10,5 millió és 154 millió forint közötti – összegeket a két cég számlájára. 

A pénzek egy részét a jóváírásukat követően készpénzben a két elkövető a céges számlákról felvette. Nagyobb részüket viszont internetbankban, azonnali átutalásokkal és valótlan közlemények feltüntetése mellett hét, a rendelkezésük alatt álló céges és lakossági bankszámla között előbb több alkalommal körbeforgatták, és az immáron legálisnak látszó összegeket csak ezután vették ki a számláról.

 

A számlákon jóváírt, összesen 350 millió forintból a 154 milliós átutalás terhére már a pénzfelvételt is megrendelték, azonban bankjuk a csalásról értesülve az összeg forintot maguknak megtartottak, míg a fennmaradó összeget a vádlott részére benzinkúti találkozókon átadták.

 

A főügyészség a nővel szemben különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat. Társaival szemben korábban már vádirat benyújtására került sor a Szegedi Törvényszékre.

 

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni. Felelősségének társaival egy eljárásban történő elbírálása érdekében az ügyészség vádiratában indítványt tett a bűnügyek egyesítésére. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!