111 éves a Délmagyarország

2022.04.23. 17:30

Alsó- és Felsőváros pelyhes békája

Az orvos nem értett a rontáshoz és a szemmel veréshez, ezért a nép jobban hitt a bábáknak, javasoknak és egyéb bűbájosoknak.

Panek Sándor

Gyerekek egy Mindszent melletti tanyán 1936-ban. Fotó: Fortepan/Del Medico Imre

Fődanyám, torkom fáj, neked panaszolom” – e gyógyító fo­hász beláthatatlanul mélyen gyökerezik a népi kultúrában. Az ember egyedül marad a betegségével, a természethez fordul, és fohászkodik. Ha meg­­gyógyult, továbbadja a gyógymódot. Nem írja le, nem mondja hangosan, nehogy erejét veszítse. E fohász fennmaradására jellemző, hogy két néprajzkutató, Kálmány Lajos (1891-ben Szegeden) és Polner Zoltán (1978-ban Apátfalván) több évtized távolában is ugyanolyan formában gyűjtötte. Vagy itt van a Kálmány által gyűjtött egészségkérő hold­ima: „Új hold, új király, ad­­jál neköm jó hónapot, jó he­­teket, jó napokat, jó órákat, jó perceket!”. Ha elénk teszik mint szabadverset – elhisszük. Hanem milyen lenne, ha egyéb eszközt tényleg nem használhatnánk a gyógyuláshoz, mint ezeket az imákat? Olvassuk el újra őket: milyen groteszk, már-már méltatlan lenne, ha gyógyszerészünk csúsztatná elénk kis cetlin az íves ablak alatt. Meg is érkeztünk a ha­gyomány és az észszerű tudás problémájához. 

 

Csak 3 port kapott? 

 

Amikor a Délmagyarország 1910-­­ben elindult, a 7 év alatti gyermekek 31 százaléka nem érte meg a 7 éves kort; a gyermekbetegek felét nem is látta orvos. Pedig a széles szegedi tanyavilágban ekkor már több évtizede működtek a népiskolák, Szegeden 1884-ben bábaképző létesült, már voltak ta­­­­nyai orvosok, és a Szegedi Napló szerint 1889. november 17-én a szegedi orvosok lázasan készültek Berlinbe, hogy „Koch Róbert” közegészségügyi elő­adásait meghallgassák. Ennek ellenére a lapok té­­mái közül nehezen került le, hogy a tanyákon jobban bíztak az emberek a népi gyógyászatban. Az orvos messze volt, drágábban dolgozott, mint a gyógy­emberek, javasasszonyok és különféle kuruzslók. Bálint Sándor szerint a nép különbséget tett az ő tudásukban is: a javasasszonyok például gyakran alapvető orvosi praktikákat is ismertek. E parasztorvosok a közösség tagjai voltak, a nép nyelvét be­­szélték, és ugyanazokra a hie­delmekre hivatkoztak, amelyeket már mindenki elfogadott a vidéken. 

Szeged-alsótanyai csoportkép 1915-ből. 
Forrás: Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjtemény (mfm-tn25668)

Kovács József doktor, aki 1880 és 1893 között Szeged tiszti főorvosa volt, a Délmagyarország 1930. karácsonyi számában aranydiplomás orvosként így tekintett vissza az árvíz utáni időszakra: „Hozzá kellett szoktatni a kuruzsláshoz szokott pub­likumot a racionális orvosi kezeléshez. Szemmel látható és kézzel fogható eredményt kellett felmutatni. A külterületen nemcsak orvos nem volt, de még bába sem. Parasztasszonyok vé­­­gezték a segédkezést a szülő nők körül. Elképzelhető, hogy milyen eredménnyel. Hogy az ágynemű ne piszkolódjék, az istállóból behozott fejőszéken ülve hozták világra a gyereket”. A főorvos szervezte meg az első szegedi tanyai orvosokat, és amikor Szegeden el­indult a bábaképzés, ösztöndíjjal beíratta a parasztbábákat. 

Kovács József szerint abban az időben az orvos, ha eredményt akart, egyszerre legalább 25 port írt fel a tanyai betegnek. Ha nem így tett, másnap jöttek az elszámolással, mivel „úgyse kell már oda az orvos, ha csak háromat írtak elő”, nem marad az a beteg meg. Volt, hogy járványos betegséget kapott el egy gyerek, és az orvos elrendelte a családban lévő többi gyerek el­­különítését a házban. Másnap a beteg szobája mégis tele volt gyerekkel. „El is különítettük menten őket”, védekeztek a derék tanyaiak: „ezek itt csak a szomszéd gyerekek, elgyüttek mögmutatni a leckét”. A népi gyógymódok spirituális irányzata mellett létezett egy obskurus, anyagi irányzat is: „A vízibetegséget a parasztok pelyhes békával gyógyították. Volt egy ilyen békája Alsó- és Felsővárosnak. A döglött béka vagy tíz esztendeje lehetett rongyba varrva, ugyanannyi idő óta rakodott le rá a piszok. De azért kenegették vele a beteg testrészt” – emlékezett a főorvos. 

 

A kan macska farka 

 

1910-ben, a Délmagyarország első karácsonyi számában a témáról egész oldalas cikkben győzködte a közvéleményt a szegedi gyermekmenhely igazgató-főorvosának felesége, Turcsányi Imréné. A polgári hölgy feministaként a tanyán élő nők és gyermekek egészségügyi helyzetének javításán ügyködött. Így látta a helyzetet: „Minden pa­­rasztcsalád birtokában van egy egész csomó sze­­rintük ki­­próbált és be­vált csalhatatlan gyógyeljárásnak. Ha véletlenül tanácstalan volna, ott a »szüle«, a koma-, a szomszédasszony, akik a legnagyobb készséggel szolgálnak utasításokkal. Súlyosabb esetekben a vajákos asszony, a bábaasszony, vagy a nagyte­kintélyű »tudósasszony« (hi­­vatásos kuruzslónő) lesz kon­zultálva. Orvoshoz csak nagy későn, bizalmatlanul fordul, mert hisz az nem ért se a megrontáshoz, se a szemmel veréshez”, amelyekért pedig a legtöbb betegséget okolták. 

A cikk elrettentésül adott köz­­re Szeged környékén ismert népi gyógymódokat. (Sajnos gyűjtési forrásukról hallgatott; az olvasó összefoglalást Kálmány Lajos, Kovács János, Bálint Sándor, Ferenczi Imre, Pócs Éva, Polner Zoltán és má­­sok munkáiban talál.) Az idézett eljárásokból azért kitűnik a népi gondolkodás logikája: a hasonlót hasonlóval gyógyí­tás, a visszájáról végzett cselekvéseknek tulajdonított erő, a betegség jelképes leszedése és eltávolítása, valamint a bű­­vös számok használata. A cikk szerzője megjegyezte, hogy „a köznép nem ismert utálatot”, ha egy hiedelemre alapuló el­­járást kellett végrehajtania. Ebben igazat kell adnunk neki. A részegségre például halott szájába tett sót ajánlottak, amelyet aztán a kúrára ítélt ember italába loptak, hogy amaz örökre megundorodjon az italtól. 

Hétévesnél idősebb gyerek ágybavizelése ellen pedig az volt az eljárás, hogy kisleány esetén három újszülött, még csupasz nőstény egérkét kellett megsütni és megetetni a gyerekkel. A fiú az analóg gondolkodás jegyében hím egérfiókát kapott. Rosszabbul járt az a gyerek, aki nem tudta jelezni székelési ingerét: az ő alsótestét a forró tűzhelylaphoz kellett érinteni. Ha a gyerek bélhurutos volt, köménymagot szórtak a tüzes platnira, és fölé tartották. Egy másik gyógymód viszont már-már költőien gyöngéd volt az előbbi inkvizíciós próbához képest: az anya megrágta a köménymagot és a gyermek szájába lehelte. 

Ha a gyerek álmatlan volt, szemmel verés ellen kellett vé­­dekezni. Mégpedig így: egy zöldszélű tányérba vaskanállal kellett három kanál vizet meríteni, ebbe pedig bele­eresz­teni három parazsat, egy-egy Miatyánk kíséretében. Eme vízzel lehetett a gyermeket megmosni az anya neveletlen (gyűrűs) ujjával, homloktól lefelé és három csöppet belecsöppentve a kicsi szájába. Ha a víz több lett három kanálnál, úgy a procedúra használt. Szemmel verés ellen az anya nyelvével kinyalhatta háromszor az egyik, majd háromszor a másik szemet, és mindegyik nyalásnál félre kellett köpnie. 

Rontásra, vagyis fekélyekre teljesen új, zöld mázas csuporban, hét kanál vízben hétféle gyökeret kellett háromkanálnyi mennyiségre befőzni, ezt pedig egy pénteki napon, napfölkelte előtt, háttal keletnek kellett a beteggel megitatni. Használt az is, ha a „másik ha­tárból” hoztak kilenc vakondtúrás földjéből, ezt megfőzték, és vele a gyermeket megmosták. A zsébres, vagyis szájpené­szes gyerek szájában pedig a kan macska farkát kellett megforgatni, és közben ezt mondani háromszor: „Cica-maca, vidd el a zsébréjit”. 

 

Hátrafelé a kemencébe 

 

Ha a gyermek alultáplált volt, az anyának titokban meg kellett figyelnie, ki érdeklődik legjobban a gyermek soványodása iránt. Ha nő volt a „megrontó”, a hajából, ha férfi, a „lábravaló nadrágja madzagából” vágtak le titkon egy darabkát, és ezt megfőzték a gyerek fürösztővizében. Ez odavonzotta a házhoz a megrontót, és a gyermek megszűnt soványodni. 

A rángógörcs ellen használt eljárás során a gyermeket szennyes törülközővel borították be, keresztet vetettek rá, a hatás nagyobb kedvéért pedig leemelték az ablak bal felét, és azt visszájával a gyerekre tették. A rühatkás gyermeket az abrakos tarisznyával dör­gölték meg, a tarisznyát pedig a háztetőre dobták föl. Ennek volt felnőtt gyógymódja is: Kovács János Szeged és népe című 1902-ben megjelent monográ­fiá­jában azt írja, hogy a rühes embert kenyérsütés után há­­romszor hátrafelé mászva a langyos kemencébe kellett bújtatni. Ótvar ellen tejfölt hi­­gannyal kevertek el, és az ót­varos részt ezzel kenték meg, de jó volt az is, ha talált csizmatalpdarabkát, avagy talált kötéldarab hamuját szórták rá. Ha a szomszéd ellopott mosogatórongyával „megkerekítették” a gyereket, a rongyot a küszöb alá kellett ásni, s mire az ott elrothadt, meggyógyult a gyerek. 

Szúrások, nyilallások ellen az anya elővette jegykendőjét, az alsó testrészéhez dörgölte, és a gyermeket ezzel kötötte át. Fülfolyás ellen a kereszt­anya kúrált: a gyerek nyaká­­ba szalagot kötött lazán, hogy azt onnét leoldódva a gyermek elveszítse. Vigyázat: ha valaki ilyen szalagot talál, és fölveszi, átragad rá a baj; a gyermek viszont kigyógyul be­­lőle. Azt természetesen mindenki tudta Szegeden, hogy a hideglelés, vagyis a láz ellen hetvenhét szem paprikamagot kellett pálinkába áztatni, és arról in­­ni. De a láz ellen egy instant priznicet is alkalmaztak: a láz­­beteget, épp amikor a hideg rázta, liszteszsákkal alaposan elverték, majd váratlanul, hi­­deg vízzel szembeöntötték. 

A hetivásárra paprikafüzéreket szállító Szeged-környéki kocsi a 19 század végéről. Kovács János: Szeged és népe c. monográfiájából.

Fél honorárium 

 

Egyszóval, a dél-alföldi nép ki­fogyhatatlan volt a gyógymódokból. A csavaros gondolkodásban az is benne volt, hogy a gyerek kezeléséért a doktornak csak fél honorárium járt. A Délmagyarország 1912. jú­­lius 7-én azonban arra is tippet adott, hogyan lehetett orvosként boldogulni Magyarországon. A hír egy járásbírósági perről számolt be, amelyben egy budapesti kuruzslót ítéltek el. A vádlott a szokásos „tinkturusz paprikusz” nevű, ártalmatlan, törkölypálinkából és erőspaprikából főzött itallal kúrálta a hozzá fordulókat. A kuruzsló megnevezés ellen viszont tiltakozott. Valójában ugyanis volt orvosi diplomája, azonban megélhetési okokból ezt nem hirdette, mert szerény orvosi praxisával szemben a kuruzslási per nyomán csak úgy tódult hozzá a közönség. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában