Vezető hírek

2022.04.06. 20:13

Félszáz család kapott új életfát Szentesen

Munkatársunktól

Új életfa átadása Szentesen. Fotó: Majzik Attila

Idén is folytatódott az önkormányzat közel három évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezése, tavasszal ötvenöt újszülöttet köszöntöttek egy kis fával. Az újdonsült szülők hétféle facsamete közül választhattak, japánfűz, vérszilva, szomorúbarka, mezei juhar, kislevelű hárs, szilvalevelű galagonya és nyírfa is várt gazdára. 

 

A Bazsó-család egy vérszilvafát választott a kínálatból. Mint megtudtuk, a csemete a nagyszülők kertjébe kerül, ahol már három másik „életfa” várja.

Eszter hét hónapos, neki választottunk most fát. A nagyszülők udvarában fogjuk elültetni, ott vannak az unokatesók fái is. A legidősebb fa már tizenöt éves, Eszteré lesz majd a negyedik a kertben. A nevelgetésében egyelőre még nem tud részt venni, de az ültetést biztosan nagyon fogja élvezni, mert imád kint lenni a szabadban – mondták el a szülők, Bazsó Pál és Kádár Viktória.

 

Mint az átadón Szabó Zoltán polgármester elmondta, a csemeték szép szimbólumai annak, hogy ahogyan a fák kötődnek a talajhoz, úgy kötődjenek a gyerekek is majd Szenteshez. 

 

A fák elültetésével szebbé, boldogabbá és szeretetteljesebbé válik városunk. Kívánom, hogy legyen örömteli a közös munka, a kertben töltött idő, és a facsemeték is úgy fejlődjenek majd, mint a gyermekek – fogalmazott a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!