Filmkritika: régi-új élmények a moziban

Michael Bay rendező neve sok mindenre garancia, például az elképesztő látványra, az orbitális zúzdákra, robbanásokra. Az állandó magas minőségre viszont aligha. Az ő filmjei jószerivel tipikus hollywoodi popcornmozik, és sajnos nem is mindig a jó fajtából (gondoljunk csak a Transformers-filmekre). Ugyanakkor Bay igenis képes arra, hogy időnként meglepje a világot (lásd az Izomagyakat vagy A sziklát). Most is ezt tette legújabb alkotásával, a Rohammentővel. 

A film egy balul sikerült bankrablás története, főszereplői egy testvérpár és egy rohammentős, illetve természetesen a rendőrség. A játékrész első harmadában megismerhetjük a szereplőket, és azt, hogy megismerhetjük őket, jó vastagon alá is húznám. Bay filmje nem sajnálja az időt a karakterek bemutatására, és milyen jól teszi! Ugyanúgy bepillantást nyerünk a testvérek motivációjába, ahogyan megismerhetjük a rohammentős és egyes rendőrök élethelyzetét is. Eleve különleges a testvérek helyzete: egyikük fehér, a másik fekete, és kiderül, hogy a fehér bőrű férfi családja fogadta be annak idején a fekete bőrűt. Aligha csoda tehát, hogy a domináns fél inkább a Jake Gyllenhaal által megformált Danny, aki ezt igyekszik éreztetni is mostohatestvérével, Will-lel, akit a legújabb Mátrix-filmből ismert Yahya Abdul-Mateen alakít. Cam, a rohammentősként dolgozó fiatal nő ugyancsak izgalmas karakter: életeket mentő hivatását pusztán munkaként fogja fel, látszólag olyan hidegvérű profi, aki mellőzi az érzelmeket. Az ő szerepében Eiza Gonzálezt láthatjuk, aki a Nyomd, Bébi, nyomd! című filmből lehet ismerős. Az érdekes szereplőgárdát tovább erősítik a rendőrök. Közöttük találunk nagyszájú alfahímet, hősszerelmes zöldfülűt és tárgyilagos FBI-ügynököt egyaránt. Az unalmas, sótlan karakterektől Bay gyorsan megszabadul, a játékidő második felétől már csak az arra érdemeseket mozgatja a film. 

A banktól való távozás után a Rohammentő maga a száguldás. Ehhez mérten a kamerakezelésre is leginkább a lendületesség, a gyors vágásokon alapuló szerkesztés jellemző. A kézikamera sokszor dülöngél, gyakoriak a közelképek. Előbbi azért működőképes, mert könnyebben az adott helyzet részeseinek érezheti magát a néző, a közelképpel pedig jól érzékeltethető a klausztrofób hatás. A rohammentő kocsiban nincs túl sok hely, így a kis térben való sorsdöntő mozdulatok rendkívül feszültnek érezhetők. Egy pillanatra sincs megállás, a néző már a moziszék karfáját szorongatja, és közben még olyan abszurd jelenetek is gazdagítják a cselekmény világát, mint egy, traumatológusok által skype-on levezényelt távműtét, amelynek során az epéből kell(ene) eltávolítani egy életveszélyes puskagolyót. 

Az a jó a Rohammentőben, hogy visszavarázsolja azokat a régi szép időket, amikor az ember még izgalmasnak találta az akciófilmeket. Hollywoodnak már nincsenek olyan kultikus akciósztárjai, mint amilyen annak idején Arnold Schwarzenegger vagy Sylvester Stallone volt. Mára már ki is mentek a divatból ezek a régi vágású hősmozik, pedig milyen jók is voltak! 

Bay filmje bizonyítja, hogy egy jól kidolgozott forgatókönyvvel a mai kornak megfelelő módon is le lehet vezényelni egy szórakoztató, szinte az utolsó percig lebilincselő akciómozit. És ha ez teljesítve, akkor az ember még afelett is képes szemet hunyni, hogy az utolsó öt perc éppenséggel merő giccs.