Szegedi hírek

2022.04.12. 12:57

Meg is szüntethetik a pavilonbontás miatti eljárást

A pótmagánvádló betegsége miatt elnapolták a Mars téri pavilonbontás miatt indult büntetőügy tárgyalását a Szegedi Törvényszéken. A bíróság úgy döntött, hogy májusra tűzi ki a következő tárgyalási napot, de az sem kizárt, hogy egyszerűen megszüntetik az eljárást.

Munkatársunktól

Májusban talán pont kerülhet a pavilonbontási ügy végére a Szegedi Törvényszéken. Fotó: Karnok Csaba

A perbeszédek ismertetésével kellett volna folytatódnia kedden a Szegedi Törvényszéken a Mars téri pavilonbontás ügyében rongálás miatt indult büntetőeljárásnak, és az sem kizárt, hogy ítéletet is hozhatott volna a bíróság. Azonban a pótmagánvádló betegség miatt nem jelent meg a bíróság előtt, így most sem kerülhetett pont a sok éve húzódó ügy végére.

 

A Berkes Tamás vezette bírói tanács úgy határozott, hogy május 10-re tűzi ki a következő tárgyalási napot. Azt azonban hozzátette a bíró, hogy a pótmagánvádlónak – aki egyébként betegség miatt nem jelent meg – számolnia kell azzal, hogy ha ez így folytatódik, megszüntetik a sok éve húzódó pert. 

 

Berkes Tamás szerint ugyanis a bíróságnak figyelnie kell a vádlott érdekeire is, ráadásul a pert a pótmagánvádló kezdeményezte, aki már nem először menti ki magát. A bíró fő problémája egyébként nem az volt, hogy a pótmagánvádló nem ment el a tárgyalásra, hanem az, hogy erről későn értesítette a bíróságot. A bírói tanács szerint méltányosan jártak el, és még az a lehetőség is felmerült, hogy a két magánvádlót csak egyikük képviselje, így nem kellene mindkettejüknek ott lenni a következő tárgyaláson, május 10-én.

 

Ismert: a Szegedi Járásbíróság korábban első fokon nem jogerősen felmentette P. L. vádlottat az ellene rongálás miatt emelt vád alól, ezután került az ügy a törvényszékre.

 

Az egész ügy akkor kezdődött, amikor Szeged európai uniós támogatást nyert a Mars tér rekonstrukciójára. Ekkor felmondták a korábbi bérleti szerződéseket, azonban az addig ott árusítók nem bontották el a pavilonjaikat, ezért a város pert indított. Mielőtt jogerős ítélet született volna, az akkori cégvezető 2009 novemberében szerződést kötött négy elárusítóhely, köztük az egyik jelenlegi pótmagánvádló pavilonjának áthelyezésére. Bár lényegesen egyszerűbb lett volna a pavilonok bontása, a vádlott úgy döntött, hogy inkább áthelyezteti az építményeket.

 

A kivitelezővel abban állapodtak meg, ezt úgy csinálják, hogy épségben maradjanak a pavilonok. Ez azonban nem így lett, a pavilonok összedőltek a bennük lévő áruval együtt. Az elsőfokú bíróság arra a megállapításra jutott, hogy az ügyben bűncselekmény a vádlott részéről nem valósult meg, a vádlott szándékos károkozó magatartása nem állapítható meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!