Vezető hírek

2022.04.27. 08:56

Nem számolt az eladóval, meghiúsult az ékszerlopás - Videó

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki tavaly fél millió forintot meghaladó értékű ékszerrel futott el egy ékszerüzletből, úgy, hogy aznap már a munkahelyéről is sikkasztott.

delmaygar.hu

Illusztráció: Kiss Annamarie

 A vádirat szerint a reintegrációs őrizete alatt a vádlott minden nap 8 és 12 óra között dolgozott ételfutárként egy helyi étteremben. A napi bevétellel munkája végeztével el kellett számolnia, azonban 2021. október 22. napján azt nem adta le, hanem a 87 ezer forintot egy tartozás kiegyenlítésére fordította.

Ugyanezen a napon 13 óra 30 perc körül egy helyi ékszerboltban valótlanul azt állította, hogy beteg lányának szeretne arany nyakláncot venni. Az eladó perceken keresztül mutatott be neki ékszertartó tálcákon különböző láncokat és medálokat. A férfi úgy tett, mintha azok közül válogatna, s egyre újabb és újabb ékszereket vetetett elő a nővel a pultból. Eközben egymásra helyezett és félretett három tálcát, majd egyszer csak azokat megfogva kifordult a boltból, és a közelben parkoló kocsijához sietett. 

Ezt látva az eladó azonnal utána eredt, és az autójánál utol is érte a vádlottat, aki elejtette az ékszereket, mikor a nő nekiszaladt. A volán mögé beülő férfi a földön szétszóródott láncokból még fel akart markolni, ebben azonban az eladó szintén megakadályozta, mivel a kocsi ajtaját kívülről nekicsukta a karjának. A vádlott ekkor elhajtott a helyszínről. A boltban bemutatásra a pultra kihelyezett ékszerek értéke az 1 millió forintot is meghaladta. A terhelt által ezek közül elvitt tálcákon 735 ezer forint értékben 16 darab aranylánc és közel 100 medál volt. 

A járási ügyészség a többszörösen büntetett előéletű vádlottat, mint különös visszaesőt, sikkasztás vétségével valamint minősített lopás bűntettének kísérletével vádolja. A férfi bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni. A bűncselekmény elkövetéséről felvételeket is rögzített a bolt biztonsági kamerája. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!