A Vesszős-szék tavaszi csodái - Galéria

Mintegy 20 éve még a nádas volt az úr ezen a tájon, de az élőhely-rekonstrukciókban bi­­­­valyokkal kilegeltettük, és a puszta, a szikes vidék visszanyerte régi arcát – mondta elöljáróban állandó kalauzunk, Tajti László tájegységvezető, miközben a Vesszős-szék felé autóztunk. 

Szárazság 

Aszályos hónapok voltak ősszel, télen és tavasz elején, de az utóbbi hetekben hullott esőnek hála már szépen fakad, zöldül a fű – mondta körbemutatva a tájon, a vidéken Tajti László keddi felfedezőutunkon, hozzátéve: rövidesen (az­­óta megtörtént) kihajtják a szürke marhákat, a bivalyokat pedig „tengelyen” több helyre szállítják, például Baks, Gátér, Pálmonostora és Tömörkény térségébe. Utóbbiak mintegy 260-an vannak, és az év jelentős részében villanykarámban élnek, míg a 188 szürkét gulyások, kutyák terelik egyik legelőről a másikra. Nézzétek, egy hím kékvércse, ami tipikus pusztai madár, szarkafészket foglalt el, és már ne­­veli a kicsinyeit. A kamilla pedig igazán széppé varázsolta a pusztát, Vesszős-széket, sajnos a virágzás már az utolsó stádiumában tart – kö­­zölte. 

Szikfok és szikér 

Ami nagyon szép, az a vízzel teli szikfok és a szikér, utóbbi vékony, patakhoz hasonlatos, a felhők is látszanak bennük. Szikérből nem sok van, he­­lyük két hete még teljesen száraz volt. A tücskök be­szélgetnek, a fácánok is megszólaltak, az enyhe tavaszi szél, a tücsökzene, a táj illata semmihez sem hasonlítható. Amit hiányolok, az a fészkelő, fiókáit terelő, féltő és védő bíbic rikoltozása. Az aszály miatt a madarak megjelenése is késik – mondta László. Közben már a Vesszős-szék medrében sétáltunk, később kisebb tavak, vízgyűjtők, bivalydagonyák kerültek utunkba, utóbbiak onnan ismerhetők fel, hogy meredekebb a szélük, az oldaluk. Mindegyik olyan hatást kelt, mint oázis a sivatagban. Holdbéli táj, mégis élő és viruló. 

A fokozottan védett szikes részekre csakis kísérővel és engedéllyel léphetünk be, de a kamilla gyűjtéséhez soha nem járulnak hozzá.Kezével a távolba mutatott: Büdös-széknél porvihar alakult ki egy kisebb területen. Majd tekintetünk visszatért a közeli földre, ahol a nagyon jellemző sárga-fehér ka­­millafoltok mellett például ernyős sármát, fürtös gyöngyikét láthattunk. Elárulta: a fokozottan védett szikes ré­­szekre csakis kísérővel és engedéllyel léphetünk be, de a kamilla gyűjtéséhez soha nem járulnak hozzá. 

Liba, kacsa és nyári lúd 

A mintegy 30 hektáros szikes tó közelében egy olyan major áll, ahol korábban libát és kacsát tenyészettek, ürülékük ideális volt a nádasok fejlődéséhez, növekedéséhez, elszaporodásához. Mint már említettük, 2003-ban kezdték el lelegeltetni a területet bivalyokkal, amelyek nagyon jó munkát vé­­geztek, visszaállítva a természet korábbi egyensúlyát, kitakarítva a medreket. Libák, kacsák már nincsenek, viszont távcsővel megfigyelhettünk egy nyárilúd-csapatot, a mo­csári teknősök jelenlétéről pe­­dig nyomaik árulkodtak. Kuklis István fotós kollégám pillangóra „vadászott”, végül sikerült lencsevégre kapnia, de megjegyezte: jobb lett volna, ha virágra száll. Az is kiderült, hogy a sűrűn előforduló kerek, lepény alakú képződmények a bivalyok emésztés utáni szignói, „ajándékai”. 

Bivalyok, szürke marhák 

A bivalyok és a szürke szarvasmarhák is okos, intelligens, értelmes állatok. Nézzétek, hogy figyelnek, ti ugyanis ismeretlenek vagytok számukra – mondta már az állattartó telepnél Tajti László. Valóban, nem tudtuk volna megszámolni, mennyi szempár szegeződött ránk, mozgásunkat kísérve, szándékainkat lesve (utólag el­­árulhatjuk nekik: a bámészkodás és egy-két fotó szerepelt a tervünkben). A kutyák is jeleztek, ezzel letudták a dolgukat, és hamar elhallgattak. Azt is megtudtuk, a szürkék mind tenyészállatok – maximum 2 évig maradnak a pusztán, utána értékesítik –, míg a bivalyok állománya vegyes: bika, tehén és szaporulat. 

Búcsú 

Az állattartó teleptől a terepjáróval nagyobb kört leírva visszatértünk az aszfaltos útra, ami visszavitt Ópusztaszerre. Közben elhaladtunk a Vesszős-halom mellett, nyulak, őzek és kócsagok „múlatták az időt” egy csoportban, barna réti héja szelte rikoltozva az eget zsákmányra lesve, újabb kékvércsét láttunk furcsa ala­­kú kiszáradt fán, és megismerkedtünk az agárkosbor nevű pici, lila virágú védett növénnyel. Több ezer található belőle a pusztán, szórtan és foltokban. Legalább annyira szép, mint amennyire furcsa, két állatot és finom nedűt tartalmazó neve. Búcsúzunk, de még visszatérünk.