Szegedi hírek

2022.05.07. 18:00

Magánszemélyeket nem szolgálnak ki

– A medve nem játék, de az autó sem – mondja Dobó József szegedi bontós, akinél első a biztonság. Így azután nem adnak el akárkinek autóalkatrészt, vállalva a forgalomcsökkenést is. A Kollégiumi útról a Kettőshatári útra, a volt Pick hizlalda helyére költöző cég folyamatosan, úgynevezett barnamezős beruházásban fejleszti új telephelyét.

Kovács András

Nagy Sándor, Dobó József és az elszállításra, darálóra váró autóroncsok. Fotók: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Elsőként az országban és a bontós szakmában 19-re lapot húzunk, és nem szolgálunk ki magánszemélyeket bontott autóalkatrésszel. A jövőben csak hivatalos engedéllyel rendelkező szervezeteket, le­­gális autószerelő műhelyekkel és szervizekkel szeretnénk együttműködni – mondja Dobó József. A szegedi Roncs Autó Kft. ügyvezető tulajdonosa hozzáteszi, ebbe korábban is belefogtak volna, de jött a járvány, most meg kitört a szomszédban a háború, így békeidőről igazán nem beszélhetünk. 

Tisztában vannak azzal, hogy forgalmuk akár a negyedére is lecsökkenhet, de nem látnak más, megnyugtatóbb megoldást. Már 30 éve is azt kérdezte tőlem Nagyszokolyai Iván, hogyan jövünk ahhoz, hogy betéved az utcáról egy ember, és mi a kezébe nyomunk egy kormányművet. Ki tudja, hol és hogyan szerelik be, emberéletek múlhatnak ezen – emlékszik vissza a bontós, elismerve, hogy a szakma nagy öregjének, aki ma címzetes egyetemi docens és az Autótechnika főszerkesztője, igaza volt. 

Bevizsgálás 

A medve nem játék, tartja a mondás, de az autó sem. A használt alkatrésznek nem ártana legalább dupla bevizsgálási rendszer, rajtunk kívül a beépítést végző műhely is megvizsgálná az adott alkatrészt. A Tesla egy hátsó sárvédőt sem ad el, egyszerűen azt mondja, vigye be hozzájuk az ügyfél, majd ők megcsinálják. Nem engedik meg, hogy belenyúljanak a gyári technológiá­­ba. És azért ez még nem is egy kormánymű – hangsúlyozza Dobó József. 

Korábban forgalmaztak hasz­­nált gumikat is, de leálltak ve­­le, nem tudták garantálni az abroncs megfelelőségét és ezáltal a vásárló biztonságát sem. Gyakran kétségeik voltak a gumi korát illetően, és a forgás- irányról sem tudtak biztosat, nem akartak tovább kockáztatni. Úgy gondolják, lezárult egy korszak. 

Korábban forgalmaztak használt gumikat is, de leálltak vele, nem tudták garantálni az abroncs megfelelőségét és ezáltal a vásárló biztonságát sem. Hatóságok 

Folyamatosan változnak, egyre szigorodnak a hulladékkezelés szabályai, a bontósokat a közlekedési és a környezetvédelmi hatóság is felügyeli. A szennyező fizet régi elv, de a betartatása nem zökkenőmentes. Az biztos, hogy el fogják kezdeni ellenőrizni a gyártókat, Debrecenben építkezik a BMW, de nagy kérdés, mi lesz a végén az elektromos autókkal. Többek között például a lítiumakkumulátor kezelése sem megoldott – figyelmeztet a szakember. Hozzáteszi, a gyártó köteles a hulladékká vált járművet visszagyűjteni, illetve, meg kell adnia az ártalmatlanítási technológiát a hulladékkezelőnek. 

Az ellentmondás, hogy mi­­közben betiltották a szívó­szálakat, egy átlagos autóban megközelítőleg 3 mázsa műanyag van, és ez a technológia fejlődésével sem csökkent. Örökös probléma, és továbbra sem megoldott a hulladékká vált járművek esetén képződő üveg, műanyag, gumi és az úgynevezett könnyű frakciót képező hulladéktípusok kezelése, ártalmatlanítása. Ennek a problémának a megoldása kiemelt állami feladat. 

Kreditrendszer 

Ők nemrégiben vásároltak pá­­lyázati pénzen egy mai csúcstechnológiát képviselő, többmilliós „szárazra fektető” berendezést, amivel a legszigorúbb előírások szerint gyűjtik be a bontandó autó összes folyadékát, az üzemanyagtól a motorolajig. 

Dobó József szerint nagyon fontos az oktatás, maguk is részt vesznek a duális szakképzésben. Olyan sebesen halad a technika fejlődése, hogy a szakmánkban az oktatás mérföldekkel le van maradva. Az egy életen át történő tanulás a mi szakmánkban elengedhetetlen, ha valaki nem követi a technológia folyamatos fejlődését, az olyan mértékben lemarad, amit nagyon nehéz behozni. Megoldás lehetne egy kreditrendszer, állandóan és folyamatosan kellene továbbképezni a végzett szakembereket is. Például az sem jó, hogy 18 éves korunkban megszerezzük a jogosítványt, és soha többet nem kérdezik meg tőlünk a KRESZ-t – hangsúlyozza a szakember. 

Önkorlátozás 

A járvány miatt halasztható műszaki vizsgát ők a forgalomban nem igazán érezték meg, hozzájuk akkor mennek, ha elromlik, megáll valami az autóban. Természetesen az első Covid-fázist, a nagy leállást ők is megszenvedték, akkor mindenki megijedt, és lelassultak a dolgok. A további hullámok már kevésbé voltak fájdalmasak, de ehhez az is hozzájárult, hogy egyre erősebb náluk az online kereskedelem, ez a for­­galomban már eléri az 50 szá­zalékot. Ebben hozhat még vál­­tozást, hogy nem szolgálnak ki bontott autóalkatrésszel magánszemélyeket. 

Önkorlátozásunktól függetlenül a rendelet pontosan leírja, hogy mit nem lehet értékesíteniük a bontóknak. Ilyen például a légzsák, az övveszítő, vagy környezetvédelmi megfontolásból az azbeszttartalmú termékek. Természetesen egy szakszerviz nem szerel be bontott fékbetétet vagy tárcsát, ahogy egy magára valamit is adó műhely sem, legyen az bármilyen jó állapotban – mondja Nagy Sándor telepvezető. 

Az ellentmondás, hogy miközben betiltották a szívószálakat, egy átlagos autóban megközelítőleg 3 mázsa műanyag van, és ez a technológia fejlődésével sem csökkent. 

Érdekes ugyanakkor, hogy a fékrendszer ABS-kockája kritikus és nagyon komoly biztonsági alkatrész, mégis adják-veszik bontottan is. E sorok írója a családi Suzuki Swiftjén tanulta meg, hogy ha nem cseréli a fék­­olajat a gyári előírásoknak megfelelően, akkor bizony az megadja magát, a szakmában ez elég közismert. 

Szakműhelyben 

Nincs probléma a bontott ABS-kockával, ha erre specializálódott helyen felújítják, szakműhelyben beszerelik, feltanítják és műbizonylatot adnak mellé. Van vevő, aki időnként több száz darabot is elvisz tő­lünk, ha nem jó, kidobja, és nem ad ki a kezéből csak kifogás­talanul felújított, bevizsgált és biztonságos fékalkatrészt. Ez is jó példa arra, hogy ne árusítsunk ma­gánszemélyeknek bármilyen bontott alkatrészt – mondja a szakember. 

Megtudjuk, ma már egy kormánykapcsolónak sem mindig elég, ha feldugjuk rá a „csokit”, az autót meg kell tanítani arra, hogy felismerje. Kibontjuk a kocsiból a még jó alkatrészt, elviszi tőlünk valaki, majd visszahozza, hogy nem működik. Persze, hibátlan, csak fel kell tanítani, és ma ez már egyre több alkatrésznél van így – mondja Nagy Sándor. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!