Szegedi hírek

2022.05.29. 11:05

Már csak unokáinak tanít

Pedagógus-életműdíjat vehet át hamarosan Kissné Gera Ágnes, a szegedi Arany János Általános Iskola nyugdíjba vonult igazgatója. Kitüntetése alkalmából beszélgettünk vele pályájáról és arról, hogyan lett a város egyik legsikeresebb iskolája az, amelybe 20 éve még fogyatkozóban voltak a beiratkozók.

Timár Kriszta

Kissné Gera Ágnes sokszor álmodik még azzal, hogy biológiaórát tart. Fotó: Karnok Csaba

A közgyűlés nemrégiben több kitüntetés mellett döntött a pedagógus-életműdíjak odaítéléséről is. Az egyik elismerést Kissné Gera Ágnes, a szegedi Arany János Általános Iskola ősszel nyugdíjba vonult igazgatója veheti majd át. Tizen­nyolc évig volt intézményvezető, pedig sokáig kifejezetten kerülte a lehetőséget, hogy ilyen magas pozícióban dolgozzon. 

 A pályámat a ruzsai iskolában kezdtem. Bár ott nem töltöttem sok időt, mégis életem egyik meghatározó munkahelye volt, hiszen ott kaptam először osztályt. Ráadásul az egyik gyerek olyan közel került hozzám, hogy jó pár évvel ké­­sőbb én lettem a kisebbik fiának a keresztanyja 

– mesélt tanári pályájának első időszakáról. Onnan a szőregi iskolába került, ahol 12 éven keresztül tanított. 

Fotó: Karnok Csaba

 Az egy nagyon jó időszak volt, mert sok fiatal kollégával dolgozhattam együtt, akikkel közös értékrendet képviseltünk. Nem véletlen, hogy máig tartó barátságok szövődtek közöttünk. Azt gondolom, egész pá­­lyámat ott alapoztam meg. Éppen ezért nagyon nehéz döntés volt, amikor az Arany János-iskolába hívtak

– beszélt élete következő nagy állomásáról. 

Kissné Gera Ágnes elárulta: a szőregi iskolában akkor már nyílt titok volt, hogy a nyugdíjba készülő igazgató őt szánná utódjának. 

 Én viszont szakmai karriert szerettem volna magamnak, és mivel az Aranyba szakvezetőnek hívtak, ez sokkal csábítóbb ajánlat volt számomra. Lényegében tehát az igazgatóság elől menekültem Szegedre, a sors furcsa fintora azonban, hogy 8 évvel később ez a feladat újra megtalált, immár ott 

– mosolygott. 

És hogy 18 évvel ezelőtt miért vállalta el? 

 Akkor már úgy éreztem, megvan a kellő tudásom ehhez, ráadásul szerettem volna más irányba elindítani az iskolát 

– magyarázta. 

Kissné Gera Ágnes igazgatása alatt az addig is kiváló alapokkal rendelkező iskola új irányba indult el. 

 Az iskolára addig is jellemző volt, hogy kiváló diákprogramokat szerveztek. Ezt mindenképpen meg szerettem volna tartani, illetve tovább fejleszteni, hiszen fontos, hogy az ide járó gyerekek szeressenek itt lenni. Ugyanakkor a képzési kínálatot is ki kellett bővíteni. Az egyik legfontosabb munkánk a Playschool osztály elindítása volt, amelyhez akkreditált tanterv is készült. Nagyon büszke vagyok erre, a mai napig ez az iskola egyik legnagyobb vonzereje 

– mondta. De az ő nevéhez fű­­ződik az egyetemmel való együttműködés kiépítése és a természettudományok oktatásának megújítása is. 

Októberben tehát már egy si­keres, népszerű iskolát tudott hátrahagyni utódjának, és bár a mai napig hiányzik neki a ta­­nítás, amelyről igazgatóként sem mondott le, a munkát nem hagyta teljesen abba. 

 Jelenleg a 7. osztályos biológia-tankönyv átírásával foglalkozom, emellett egy csoporttal kidolgozzuk a kutatásalapú természettudományos oktatás módszertanát is. Sokszor álmodom még azzal, hogy biológiaórát tartok, ez valószínűleg még egy darabig így is marad. De erre már csak a két nagy unokám esetében van lehetőségem, őket még én segítem délutánonként a felkészülésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!