Vezető hírek

2022.05.14. 07:00

Meghatározó turisztikai célponttá teszik Algyőt

Algyőn már több éve azon dolgoznak, hogy megújítsák a szabadstrandot, a Szent Anna kikötőt és a tanösvényt, ugyanis azt szeretnék elérni, hogy mind regionális, mind országos szinten érdemes legyen felkeresni a települést.

Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

Füzesy István alpolgármester, az Algyői Tisza Szabadidő, Sport, Környezetvédő és Rekreációs Egyesület (ALTE) elnöke lapunknak elmondta, már tavaly megnövelték a padok és a főzőhelyek számát a strandon, ezeket a napokban visszaállítják, ahogyan a napernyőket is, és folyamatban van a partszakasz karbantartása is, hiszen június elsején nyit a szabadstrand.

Beszámolója szerint két fontos pályázatot is benyújtanak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kiírásaira, összesen 396 millió 500 ezer forintot szeretnének nyerni. Amennyiben sikerrel járnak, a Levendula Hoteltől egészen a régi strandig fejlesztenek majd. Még jobban bekapcsolják majd Algyőt a kerékpáros turizmusba, így például biztosítják azt, hogy aki vízen érkezik, biciklivel folytathassa az útját, míg aki kétkerekűvel megy a kikötőbe vagy a strandra, a vízen is folytatni tudja a kirándulást.

De a hotel területén felújítják azt a hangárt is, melyből Szent-Györgyi Albert indította el repülőjét, valamint az An-2 repülőgépet is renoválják, és egy olyan vendéglátó területet alakítanak ki, amely akár 500 fő befogadására is alkalmas lesz. Mindeközben már folyamatban van a kikötőben a terasz felújítása, amely szintén június elsején nyit meg, és ha nyernek a pályázaton, akkor a szabadstrandon is létrehoznak egy vendéglátó teret a Tiszára néző kiülővel. Június 4-én pedig az I. Gyevi Halfesztivállal indítják el a szezont, amelyről bővebben az ALTE közösségi oldalán találhatnak információkat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában