Szegedi hírek

2022.05.10. 14:00

Mentők napja – mintegy 300 hőst ünneplünk ma Csongrád-Csanád megyében – Videó, Fotók

53 ezer 626 esetet láttak el tavaly a Csongrád-Csanád megyében szolgálatot teljesítő mentők, akikre a koronavírus és a migráció is igen nagy terhet rótt tavaly. Minden év május 10-én ünnepeljük a mentők napját, idén úgy döntöttünk, hogy ebből az alkalomból egy különleges cikkel készülünk, és szemügyre vesszük az életmentők egy napját. 12 órás szolgálaton vettünk részt, az 1 hosszú 3 rövid csengetés után 1 percünk volt autóba pattanni.

Kiss Anna

Gépkocsi-revízióval indult a 12 órás szolgálatunk a mentőknél. Fotó: Török János

1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. Egészen 1948-ig a társadalmi egyesületek kezében maradt a mentés ügye, akkor jött létre az Országos Mentőszolgálat és ez által a mentés állami feladattá vált. Minden év május 10-én a mentők napját ünnepeljük, Csongrád-Csanád megyében csaknem 300 hőst köszöntünk ezen a napon. Idén úgy döntöttünk, hogy közelebbről is szemügyre vesszük az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak munkáját, ezért egy napra csatlakoztunk a szegedi élet­­mentőkhöz. 

A reggel 8 órától este 8 óráig szolgá­latot teljesítő, háromfős ALS egység tag­­jává váltam. Hangai József mentőtiszttel, Sipos László mentőápolóval és Bakos Imre mentőgépkocsi-vezetővel dolgozhattam együtt. Gépkocsi-revízióval indult a nap, ami azt jelenti, hogy a gépkocsivezető ellenőrizte az autó műszaki állapotát, valamint a fény- és hangtechnikai berendezéseket is szemügyre vette, miközben a járműben a mentőápoló és a mentőtiszt az orvostechnikai esz­­közök működőképességét és meglétét ellenőrizte le. 

Egységes berendezés az autókban 

Így például átnézték az AB és a CD táskát is. Előbbi tartalmazza a légútbiztosításhoz szükséges eszközöket, míg a másik a keringéssel kapcsolatos műszereket, gyógyszereket foglalja magába. Érdekesség, hogy hazánkban minden mentőgépkocsiban ugyanott található meg minden eszköz, ez a szakemberek elmondása szerint különösen tömeges baleseteknél jön jól. Megkönnyíti az ellátást, hiszen mindegy melyik település autójába nyúlnak bele, ugyanazt az eszközt találják mindenhol. Emellett a revízió során áttekintették a gyógyszerkészletet is, hogy biztosan mindenből legyen elegendő. Ilyenkor a lejárati időt is figyelik. 

Az ellenőrzés körülbelül ne­­gyedóráig tartott, ezt követően a mentőtiszt jelentette a mentésirányítás felé, hogy készen állnak az indulásra. Körülbelül 10 perc telt el, máris megszólalt a csengő. De nem mindegy, hogy az hogyan szól, ugyanis mint azt a 12 órás szolgálat közben megtudtam, minden járműhöz más típusú hangjelzés tartozik, nekünk az 1 hosszú, 3 rövid csengetést kellett figyelni. A csengőszótól szá­­mított 1 percen be­­lül el kell indulni az esethez. Így is történt, egy szegedi idősotthon egyik lakója lett rosszul, hozzá siettünk az autóval. 

Tudni kell irányítani a forgalmat 

Bár a városban láthatjuk, hogy hogyan képesek „száguldozni” a mentőautók, benne ülve egészen más látvány volt. A mentőgépkocsivezető mindenféle félelem nélkül, bátran és hatékonyan suhant a járművek között, és az sem okozott számára gondot, ha egy autós nem állt félre, vagy a sziréna és a kürt ellenére csak nagyon későn érzékelte az érkezésünket. Az autókkal telített körforgalmakon is pillanatok alatt átjutottunk, mindig megtalálta „az egérutat” a gépkocsivezető. 

A betegtől visszaérkezve egyébként Bakos Imre és a szin­­tén gépkocsivezető Szekeres Gábor elárulta, hogy nem elegendő csak jó sofőrnek lennie valakinek ahhoz, hogy mentőgépkocsit vezethessen, hanem szükség van olyan ké­pességekre, mint például az elő­­relátásra, a talpraesettségre, valamint arra, hogy tudja irányítani a forgalmat. 

Méretes családba csöppentem bele 

A 12 órás szolgálat alatt 4 rosszulléthez riasztották azt a csapatot, amelynek én is részese lehettem, és amelynek tagjai úgy dolgoztak együtt, mintha mindennap közösen végeznék a mentést. Szegeden, Deszken és Röszkén is szavak nélkül értették egymást, mindenki tudta, hogy mit kell tennie a betegellátás során, hogyan segítheti a másik munkáját. A nap során viszont elárulták, hogy így hárman még sosem voltak beosztva egymás mellé. Egyébként sok munkahelyen megirigyelnék szerintem azt a csapatszellemet, azt az egymásra hangoltságot, amelyet a mentőknél tapasztaltam. 

Az esetek között, az állomáson pihenve győződtem meg arról, hogy valójában egy igen méretes családba csöppentem bele, és hogy a bajtársak pont úgy képesek viccelődni egymással vagy épp támogatni egymást, ahogyan a testvérünkkel tesszük azt. A riasztások közötti időt főként beszélgetéssel töltik, ilyenkor szóba kerül egy-egy olyan eset, amit a nap során láttak el, a társalgás pedig segíti az átéltek feldolgozást. Emellett van olyan, aki olvasással tölti a várakozást, míg mások a társalgóban tévét néznek. A humor viszont elengedhetetlen része a napjuknak. 

Egyre magasabb a száma a sikeres újraélesztéseknek, ami annak is köszönhető, hogy a mentésirányítók telefonon keresztül segítik a laikusokat az újraélesztés megkezdésében és elvégzésében addig, amíg a mentő a helyszínre érkezik. Fotó: Török János
Egyre magasabb a száma a sikeres újraélesztéseknek, ami annak is köszönhető, hogy a mentésirányítók telefonon keresztül segítik a laikusokat az újraélesztés megkezdésében és elvégzésében addig, amíg a mentő a helyszínre érkezik. Fotó: Török János

Kórházba szállítás után dokumentálás 

Egy-egy betegellátást követően azt is megtudtam, hogy ott még nem ér véget a munka, hogy kórházba szállították a beteget, igen komoly papírmunka követi azt. Pontosabban a tableten végzik a dokumentációt, amelynek során a betegadatok mellett meg kell adni például azt is, hogy melyik gyógyszerből és védőeszközből mennyit használtak el, hogy tapasztaltak-e a végtagokon elváltozásokat, milyen volt a beteg szemnyitása, és szükség volt-e nála lélegeztetésre. 

Ez csak néhány példa abból a csaknem százfajta információból, amelyet az ellátás után kell megadniuk, és amely néhány másodperc alatt a beteget ellátó kórház rendelkezésére áll. 

Hungarikum a mentőtiszt hivatás 

Zentay Attila, az OMSZ Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének igazgatója elárulta, az Országos Mentőszolgálat nagyon sok, helyszínre először kivitt orvosi beavatkozás meghonosításában vett részt. 

Ilyen volt például 1954-ben a rohamkocsi, amely szakorvossal és korszerű felszereléssel ment a helyszínre, de a mentőtiszt beosztás is hungarikumnak számít, nincs még egy olyan ország, ahol főiskolát végzett, prehospitális ellátásra képzett szakemberek dolgoznak a mentőknél. De a magyar mentődolgozók végeztek a világon először életet veszélyeztető szívritmuszavar esetén elektromos kardioverziót is. 

1 millió 466 ezer kilométer 

A regionális igazgató az elmúlt egy év adatairól is beszámolt lapunknak. Úgy véli, a 2021-es év is rendhagyó volt, hiszen a koronavírus folyamatosan pluszfeladatot rótt rájuk, miközben az alapfeladatokat is el kellett látniuk. Míg 2020-ban 47 ezer 917 esetet láttak el, addig 2021-ben már 53 ezer 626 riasztást kaptak.

Az önkéntesekkel és az orvostanhallgatókkal közösen 77 ezer mintavételt végeztek el a megyében az elmúlt egy évben, és volt olyan nap, amikor 24 óra leforgása alatt 2 ezer mintavételezést csináltak meg csak Csongrád-Csanádban.

De többletfeladatként az OMSZ munkatársai működtették a mentesítő, fertőtlenítő zónákat is az egészségügyi intézményeknél. A megye mentői több mint 1 millió 466 ezer kilométer tettek meg 2021-ben és 79 ezer 144 órát töltöttek mentéssel.  

940 újraélesztést végeztek 

Zentay Attila elárulta, hétköznaponként csúcsidőben 33, míg éjszakánként 19 mentőegység áll készenlétben megyeszerte. Beszélt arról is, hogy tavaly 940 újraélesztést végeztek el, és egyre magasabb a száma a sikeres újraélesztéseknek, mely köszönhető a személyi és tárgyi feltételeik fejlődésének, valamint annak is, hogy a mentésirányítók telefonon keresztül segítik a laikusokat az újraélesztés megkezdésében és elvégzésében addig, amíg a mentő a helyszínre érkezik. Mindemellett hatékonyan működik a közösségi újraélesztő applikáció, a Szív City is. 

Az igazgató szerint azonban nemcsak a koronavírus, hanem a nagy számú sérüléssel járó migránsbalesetek is komoly terhet róttak rájuk az elmúlt egy évben. De a migráció nemcsak ilyen formában érinti a mentőket, hanem akkor is szükség van a segítségükre, amikor az illegális határátlépők a kerítésen való átmászáskor szenvednek komoly sérüléseket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!