Szegedi hírek

2022.05.22. 14:00

Síp, dob, őrület a Hídivásáron - Galéria, Videó

A Kövér Béla Bábszínház társulata szombaton 10 órakor zenés, óriásbábos parádéval nyitotta meg a hídivásárt. Ahogy máskor, most is volt minden, az epertől a csattogós lepkén át a főtt kukoricáig. Naés persze rengeteg ember.

Suki Zoltán

Tömeg, amíg a szem ellát. Megtelt a régi híd a hétvégén. Fotó: Frank Yvette

Tömeg, amíg a szem ellát. Megtelt a régi híd a hétvégén. Fotó: Frank Yvette

Kicsi lett a régi híd, a Széchenyi tér felé kellett terjeszkednie az idei hídi vásárnak, annyian kínálták a portékájukat szombaton és vasárnap. És nem csak árusból, hanem emberből is rengeteg volt, korábban már megírtuk, hogy Szeged gyakorlatilag teltházas lesz a hétvégére, de ez most valóban látszott is.

Magyarfi Christian és családja Berlinből jött el a vásárba. Persze nem csak emiatt érkeztek, hanem nyaralni jöttek Szegedre, de azt mondták, hogy ha már itt vannak, nem hagyják ki a vásárt sem. Ők egyébként szoknak a táborába tartoztak, akik nem nagyon vásároltak, inkább csak nézelődtek. Pedig választék bőven volt, szinte mindent árultak a kirakodóvásárosok.

Kezdjük mindjárt az eperrel, amit a híd lábánál árultak, kilónként kétezer forintért. Itt azért nem tolongtak, de ez lehet, hogy nem véletlen. Nem volt nagy sor annál a büfékocsinál sem, ahol 2600 forintért adtak egy hamburgert, de hotdogot már kétezerért is lehetett venni. Úgy tűnik viszont, hogy a gumicukor még mindig népszerű, mert a cukroslánynak nem nagyon volt nyugta, folyamatosan voltak nála.

Amúgy a felhozatal a szokásos volt. Nadrágszíjat kaphatott aki akart, a csattogóslepke is népszerű a mai napig. Azonban ami a legmeglepőbb, hogy a porcelánból készült virágoknál is sorok álltak. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy ezek szépek-e vagy nem, mindenesetre szeretik az emberek.

Ilyet vett Samu Beáta is, aki ugyan nem külföldről érkezett a családjával. De ők sem szegediek, Érden laknak. Az asszony azt mondta, hogy csak a hétvégére érkeztek pihenni, vasárnap este indulnak is haza. A férje lakásokat újít fel, és azt mondta, nincs megállás, a nap 24 órájában dolgozhatna. Neki egy csikóbőr kulacsot vett a felesége, a nő pedig a már említett porcelánvirággal lepte meg magát, miközben a gyerekek az év első főtt kukoricáját rágcsálták. Azt mondák, jövőre is visszajönnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában