Szegedi hírek

2022.05.07. 07:00

Táncol és modellkedik megyénk legszebb Tündérszépe

Végzős középiskolás diáklány képviseli megyénket idén a Tündérszépek országos szépségverseny döntőjén. Kálmán Kinga táncművésznek készül, de a modellkedés is nagyon érdekli.

Fotó: Karnok Csaba

Kialakult az idei Tündérszépek országos szépségverseny 22 fős döntős mezőnye. Megyénket a 19 éves Kálmán Kinga képviseli a rangos megmérettetésen. A SzSzC Vedres István Technikum végzős diákjának ez élete első szépségversenye, így nagyon meglepődött, amikor kiderült, a regionális fordulóból ő jutott be a döntőbe.

Édesanyám hívott fel a jó hírrel, mert ő látta meg hamarabb a Délmagyarország honlapján. Elsírtam magam az örömtől 

– mesélte Kinga, aki a héten elsősorban a tanulással volt elfoglalva, mivel érettségizett. Mint mondta, kicsit túlizgulta az írásbeli vizsgákat, ettől függetlenül úgy érzi, jól sikerültek. 

 A szóbelik már könnyebbek lesznek, mert azokra megadott tételek vannak 

– magyarázta a még előtte álló vizsgaidőszakról.

Kálmán Kingának ez élete első szépségversenye, így nagyon boldog volt, hogy bejutott a döntőbe. Fotó: Karnok Csaba

Kinga tánc szakra jár, ötödévre is marad az iskolában, hogy középfokú táncos végzettséget szerezzen. Ezt követően a Magyar Táncművészeti Egyetemre szeretne majd felvételizni, ha pedig ez nem sikerülne, mozgással és egészséges táplálkozással szeretne foglalkozni. Jelenleg a Pick Szeged szurkoló csapatában lehet látni, ő is azok között a lányok között van, akik a meccs közbeni szünetekben rövid koreográfiákkal szórakoztatják a nézőket. Másik kedvelt elfoglaltsága a modellkedés, másfél éve tartozik egy ügynökség kötelékébe.

 Sajnos a magasságom miatt kifutón nem szerepelhetek, de reklámokban és különböző fotózásokon szívesen dolgoznék. Februárban végeztem el egy egyéves mentorprogamot, ezt követően jelentkeztem a Tündérszépekre, egyfajta első megmérettetésnek 

– mondta el lapunknak. Megjegyezte, sokat jelentene számára, ha a versenynek köszönhetően nagyobb ismertséget tudna szerezni, és persze hatalmas lehetőségnek érzi, hogy ismert modellek mentorálják majd őket.

Kinga egyébként már megnézte "vetélytársait" és mint mondta, szinte kivétel nélkül azok jutottak a döntőbe, akikre ő is tippelt. Hogy milyen esélyei  vannak ebben a mezőnyben, azzal kapcsolatban nem akart találgatni, de már nagyon várja, hogy találkozzon a többiekkel a táborban. Arra a kérdésre, hogy hogyan készül a nyári végső fordulóra, csak mosolygott.

 A tánc miatt sokat mozgok, ezt elegendőnek érzem. A táplálkozásomra pedig eddig is odafigyeltem. Nem eszek cukrot és fehér lisztet, és csokit sem mindig 

– viccelődött. Reggelire zabkását, ebédre húst és salátát eszik, ezeket még az iskolába is magával viszi, így biztos, hogy nem esik kísértésbe, ha megéhezik napközben. Így tartja meg irigylésre méltó alakját, amelyet saját bevallása szerint leginkább a jó genetikának köszönhet.

A Tündérszépek döntőjéig még hónapokat kell várni, a közönségdíjért azonban már most is zajlik a küzdelem. Oldalunkon minden nap lehet szavazni a legszebb hölgyre, buzdítunk tehát mindenkit: voksoljon Csongrád-Csanád megye legszebb Tündérszépére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!