Szegedi hírek

2022.05.05. 19:20

Tartanak az emberek az ezer forintos üzemanyagártól

Az Európai Bizottság szerdán jelentette be, hogy kiterjesztené az Oroszország elleni szankciókat azzal, hogy fokozatosan megszüntetik a kőolaj behozatalát. Ez akár ezer forintos üzemanyagárakkal is járhat. Magyarország nem támogatja az elképzelést, és az utca emberének sem tetszik sz ötlet.

Munkatársunktól

Illusztráció: Bús Csaba/ MW

Illusztráció: Bús Csaba/ MW

A szegedi Bánfi Antal László szerint egy zseniálisan gonosz terv az unió ötlete, hogy fokozatosan megszüntesse az orosz kőolaj-behozatalt. Azt mondta, hogy Brüsszel a kezdetek kezdete óta tudja, hogy Magyarország ezt a javaslatot sosem fogja elfogadni, illetve megszavazni. Viszont alkalmas arra, hogy Magyarországot megint rossz színben tüntessék fel a világ előtt. Egy tízmilliós országgal akarják elvitetni a balhét, amivel ráadásul újabb konfliktust robbantanak ki Magyarország és Ukrajna között. Az unió sem különb Amerikánál, az „oszd meg és uralkodj” elvét képviselik – fogalmazott.

Ha nem lenne a benzinársapka, akkor már most is az egekben lennének az üzemanyagárak 

– mondta már Frankó Károly. A férfi Kecskemétről jött egy napra Szegedre és azt mondta, hogy autóval érkezett. Szerinte ezt a 480 forintban maximált benzint még ki lehet fizetni, de egy ezer forintos literenkénti üzemanyagot már nem tankolhatna a kocsijába.

 Az olajembargó hibás lépés lenne, ami csak Európának ártana, az oroszok valószínűleg meg sem éreznék 

– tette hozzá a férfi.

Elfogadóbb a tervezett intézkedéssel Gonda Edit. Az asszony szerint valahogyan véget kell vetni a háborúnak, és ez is a megoldások között lehet. Bár arról is beszélt, hogy már most is minden nagyon drága, és az ezer forintos üzemanyag további áremelkedésekhez vezetne.

Az embereket azután kérdeztük, miután az Európai Bizottság bejelentette, hogy kiterjesztené az Oroszország elleni szankciókat. Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke azt mondta, hogy az Európai Unió hat hónapon belül szeretné fokozatosan megszüntetni az oroszországi kőolaj-behozatalt. Emiatt akár ezer forint környékére is emelkedhetnek az üzemanyagárak, ami további súlyos áremelkedéseket hozhat magával. A magyar kormány nem támogatja az unió tervét, amit meg is vétózhat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában