Tokody Béla tizenegy évesen már a madarakat figyelte

Tokody Bélát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportjának titkárát lapunk cikkeiből is ismerhetik már olvasóink. Nincs madárvédelmi kérdés, amiben ne fordulhatnánk hozzá: türelmesen és részletesen világosítja fel az embereket, hogyan óvhatjuk meg természeti kincseinket. Elévülhetetlen érdemei vannak a madárvédelem területén, a maga vezette szalakótavédelmi projektnek köszönhetően ma nem néhány száz, hanem néhány ezer pár költ már az országban ebből a szép madárfajból. Azt tudjuk, hogy nem reggel vagy délelőtt érdemes keresni, mert az az idő többnyire a terepmunkáé: 51 éves, de a barangolást a természetben már gyerekkorában elkezdte, és azóta sem hagyta abba. 

Csatangolás az ártéren 

Mindig kerestem a természettel való kapcsolódást, ez tízéves koromig állattartást jelentett. Aztán egyre többet mentem ki a természetbe, de eleinte a rovarok, emlősök érdekeltek, akkor még nem figyeltem fel a madarakra. Egy általános iskolás osztálytársammal kezdtük el Újszegeden a csatangolást, ahol egy ideig laktunk gyerekkoromban, és ahová általános iskolába is jártam. A szántóföldek között mentünk ki a Maros árterére – mesélt a kezdetekről az ornitológus szakember: akkor még az újszegedi utcák egy részének helyén szántók, bokrosok voltak. 11 éves korában, kölcsöntávcsővel kezdett ismerkedni a madarakkal, kezdetben varjakkal, harkályfajokkal és énekesmadarakkal. A leendő út akkor kezdett körvonalazódni, amikor Molnár Gyula ornitológus, az MME egyik helyi vezetője tartott előadást a Kiss Ferenc Erdészeti szakközépiskolában: Béla belépett az egyesületbe 12 évesen. Akkor már tudtam, hogy ebbe a szakközépiskolába szeretnék járni. Úgy gondoltam, természetvédelmi őrként aktívan részt tudnék venni a természetvédelemben és közben terepre is mehetnék. 

Magyar puszta 

Mire egyesületi tag lett, már önállóan is jártak ki a Tisza–Maros szögbe. 13 évesen jutott el először természetvédelmi és ornitológiai táborba Mártélyra 1984-ben, ami hatalmas élményt jelentett. Találkoztam olyan emberekkel, akik máig barátaim, meghatározták a pályafutásomat. Ott láttam először madárgyűrűzést – 15 évesen gyűrűzővizsgát tettem –, és ebben az időben jutottam ki először a szegedi Fehér-tóra. Rögtön beszippantott a hatalmas kiterjedésű víz madárvilága. Mindig is vonzottak a szélsőségek. A tenger, a hegyek, sivatag, de elsősorban a magyar puszta a szikes tavaival, délibábjával, szélsőségeivel. 13 éves koromtól minden hétvégét ott töltöttünk az érettségiig, elmaradhatatlan program volt. Egyre jobban megismertük a madárfajokat, fészkelési szokásaikat, ritkaságokat láttunk, nálunk nem költő ritka átvonulókat, a pelikántól a ragadozó madarakig. Akkor alakult ki a vonzalmam a parti madarakhoz, de minden érdekel, ami gyepi környezet, alföldi mozaikos táj, nagyobb kiterjedésű puszta. 

Kapcsolat a természettel 

A saját szülőföldje madárvilágának lett tehát elsősorban szakértője az MME helyi titkára, és ennek kapcsán arról is beszélgettünk: ma már nagyon sok embernek nincs meg a kapcsolata a természettel. Idegenül érzi magát benne, fél a jelenségeitől, élőlényeitől. Nekem ma is nagyon sokat ad egy naplemente a pusztán, vagy a hajnali fények. Ma kevesek kiváltsága, hogy ezt a kapcsolatot megteremthessék, amit mi annak idején megtehettünk – az nem természethez kapcsolódás, hogy kimegyünk és készítünk egy szelfit a repcetáblában – magyarázta a szakember. Az MME programjainak, mint a madárgyűrűzés, a túrák, az előadások, egyik célja éppen az utánpótlás képzése, de nehéz a dolguk. Míg korábban beteltek a nyári természetvédelmi táborok, ma jóformán lasszóval kell fogni a jelentkezőket, annyi programjuk van a gyerekeknek, annyi lehetőség árad az emberekre a közösségi médián keresztül. Meg aztán ma már nem is szokás szabadjára engedni, főleg nagyvárosban, egy 10-11 éves gyereket, magától tehát nehezen találná meg a lehetőséget – viszont a szülők is leterheltek, stresszesek. 

Erdészet és jog 

Az erdészeti szakközépiskola után a jogi egyetemet is elvégezte Tokody Béla, mert mint elmondta, gyerekkora óta viaskodott benne a humán és a természettudományos beállítottság. Nagyon hamar megtanult olvasni, és be is szippantotta az irodalom. Ma is szépirodalommal kapcsolódik ki, egyik legnagyobb kedvence a kortárs amerikai Jonathan Franze, aki „civilben” maga is terepmadarász – rokonlélek tehát. A jogászként tanultakat pedig máig hasznosítja. Értem magát a jogrendszert, rálátok a jog szerkezetére. Tudom, hova nyúlhatok sok témával kapcsolatban, és mindig jól tudtam beszélni, fogalmazni szóban és írásban is – most is tudok értelmezni egy jogszabályt. Dolgoztam jó ideig a kereskedelemben, ahol szintén azt hasznosítottam, hogy jól tudok kommunikálni, megtalálom a hangot szinte mindenkivel –beszélt a korábbi munkáiról. 2010 óta egy rövidebb szünettel viszont a főállása is az egyesülethez köti. A Csongrád-Csanád megyei csoport titkári feladatait korábban is, most is társadalmi munkában, fizetség nélkül látja el, főállásban a központi iroda alkalmazottja. Kommunikációs, fajvédelmi, élőhelymegőrzési feladatokért felelnek az alkalmazottak. Én közreműködöm tudományos kutatásokban, amik sok terepmunkával járnak, projektek írásában – ezeket tartom a legizgalmasabb feladatoknak, amikhez én is sok ötletet tudok hozzátenni – beszélt a szakmai feladatairól, de nála a munka és a szabadidő összefonódik, például a természetfotózásban. Középiskolásként kezdte analóg fényképezőgéppel, filmre, majd hosszabb kihagyás után digitális technikával folytatta. Mostanra jutottam el odáig, hogy megvan a profi, jó minőségű felszerelésem a természetfotózáshoz – említette: de nem lesben ülve készíti el a képeket, hanem a terepmunka során elé kerülő pillanatokat, érdekességeket örökíti meg. 

Visszatelepültek 

Amikor arról kérdeztük, mire a legbüszkébb eddigi pályafutásában, az egyik, amiről beszélgetni kezdtünk, a szalakótavédelmi projekt, ami az Európai Unió LIFE programjában valósult meg – de a szalakóták védelmét már korábban elkezdte ornitológus társaival. 2014-ben kezdődött el a Szalakóta védelme a Kárpát-medencében projekt, de már 2010-ben kihelyeztünk egy másik keretében 850 odút. A mélyponton, az 1980-as évek közepén 3–600 pár költött az országban, mára 2500-nál is több pár fészkel – mesélt a szép eredményről: a szalakótáknak a klímaváltozás nem feltétlenül rossz, de költőhely nem állt rendelkezésre, ezt oldották meg az odúkkal, amiket elfogadtak a madarak. A másik, amit szeretettel említ, a Fehér-tavi ornitológiai tábor, aminek létrehozásán, működtetésén, fejlesztésén sokat dolgozott. 1996 óta eljutottak oda, hogy a közösség mellett létrejött a Szalakóta Látogatóközpont is, és méltó körülmények között tudnak hasznos ügyekkel foglalkozni. 

Ha már madárvédelemről beszélünk, adott volt a kérdés: van-e kedvenc madara? Mint kiderült, a parti madarak mellett ilyen a kis póling. Európa-szerte szűnnek meg élőhelyeik, de tavaszi és őszi vonulásukkor még ma is többszázas csoportokat lehet megfigyelni a Fehér-tón – igaz, korábban ezek többezresek is voltak. – Mindig nagy öröm a szalakótákat is újra látni, amikor tavasszal visszatérnek.