Szegedi hírek

2022.05.19. 10:47

Vadászdinasztia sarja Emma

Idén a hódmezővásárhelyi Fehér Emma vehette át az iskolája névadójáról elnevezett elismerést. A Kiss Ferenc-díjat mindig az a diák kapja, akit az oktatói testület az év legkiemelkedőbb tanulójának tart.

A. T. J.

Fotó: Kuklis István

Fehér Emma esetében fel sem merült a kérdés, hogy máshova jöjjön tanulni, mint a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumba. 

 A családom több tagja: nagybátyám, unokatestvérem, unokanővérem párja is ide járt. Én már hatodik generációs erdész, pontosabban va­dász vagyok, üknagyapám is vadászként dolgozott Algyőn. Egyértelmű volt, hogy ide jövök tanulni. Nekem más nem is jutott eszembe. Apa is vadgazdálkodást szeretett volna tanulni, de neki meg a nagyszülei nem en­gedték. Így lett cipész, de most már lelkes madarász 

– kezdtük a beszélgetést a 19 éves, végzős Fehér Emmával, aki már kilencedikes kora óta versenyeken vesz részt, és sikerrel szerepel azokon. Többek között ennek köszönhető, hogy idén ő kapta meg a Kiss Ferenc-díjat, amit az a diák érdemel ki, akit az oktatói testület az év legkiemelkedőbb tanulójának tart. 

Fehér Emma hatodik generációs vadászcsaládból származik. Idén ő kapta meg a Kiss Ferenc-díjat. Fotó: Kuklis István

Emma a Soproni Egyetem, vagy a Szegedi Tudományegye­tem Mezőgazdasági Karán vad­gazdálkodás szakon folytja majd tanulmányait szeptember­ben.

Hobbija is a vadászattal kapcsolatos. Korábban íjászkodott, nemzetközi bajnokságok szintjére jutott el, most pedig a csapdázás a hobbija, ami az állatok élve vagy holtan való megfogására készült kisebb-nagyobb szerkezetek alkalmazását jelenti. Emmának a vadászengedélye már megvan, de fegyvere még nincs. 

 Nagyapámnak van egy fegyvere, amit nekem szán, és amit ő is az ő édesapjától örökölt, és az megy szépen sorba a családba. Ez egy Mauser 8×57-es 

– mondta. 

 Fehér Emma méltó módon tükrözi intézményünk és tanulóink felé megfogalmazott tradicionális elvárásainkat. Szakmai elhivatottsága kilencedikes kora óta megmutatkozik. Erdészvér csörgedezik az ereiben. Humán és szakmai tárgyakból évről évre jobb teljesítményt tudott felmutatni. Hiszem, hogy egy kiváló szakembert tisztelhetünk majd benne. Jellemét tekintve empatikus, közösségformáló és összetartó, megbízható, pontos, ami számomra kimagasló tulajdonság a mai világban. Sokat tett intézményünk és a szakma népszerűsítésének érdekében 

– méltatta iskolája kiemelkedő diákját Máhig József igazgató. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!