Vezető hírek

2022.05.05. 19:30

Zajos sikert aratott Brüsszelben a Szegedi Kortárs Balett

Felrobbantotta a brüsszeli Cirque Royal internetes oldalait a Szegedi Kortárs Balett fellépése. A társulatot álló ovációval és vastapssal méltatta a több ezer néző, akik hazatérvén a következő kommentekkel árasztották el a belga balett oldalait: „fenomenális”, „köszönjük, Szeged!”, „régóta a legjobb előadás”. Juronics Tamás művészeti vezető lapunknak elmondta, egészen új lendülettel tért haza a társulat.

Koós Kata

Juronics Tamás nem csak koreográfusként alkotója a Carmina Burana elő- adásnak. A Halál figuráját táncolja a produkcióban. Fotó: Tarnavölgyi Zoltán

A pandémia miatt több mint két éve tolódott a Szegedi Kortárs Balett brüsszeli fellépése. A kényszerű várakozás azonban mit sem csorbított végül az élményen sem a közönség, sem az együttes vonatkozásában. Három este lépett a szegedi társulat a Cirque Royal színpadára. Első alkalommal a Tavaszi áldozat és a Menyegző című táncjáték is óriási sikert aratott, a másik két estén bemutatott Carmina Burana előadások végén pedig szinte rengtek a hajdani királyi cirkusz falai, a telt házas, 3500 fős nézőtér közönségének minden tagja álló vastapssal és ovációval méltatta a Juronics Tamás által koreografált előadást. 

A Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas művészeti vezetője lapunknak elmondta, már a kiutazáskor fokozott öröm munkált az együttes tagjaiban és egészen új lendülettel tértek haza. 

Felvillanyozó élmény volt, tényleg tombolt a nézőtér, ami elképesztő erővel hatott ránk, az egész társulat óriási energiákkal tért haza. Hatalmas sikert arattunk, a Carmina Burana ismét bebizonyította, hogy milyen elementáris erővel képes hatni a közönségre. Carl Orff zenéje mindig mindenhol egyfajta ősrobbanást okoz. Igazi örömünnepe volt ez a Szegedi Kortárs Balett működésének – foglalta össze az élményt Juronics Tamás, aki a Carmina Buranát nem csak koreográfusként, de táncművészként is jegyzi, a Halál szerepét táncolta a produkcióban.

A nézőket hazáig kísérte az élmény, ugyanis az előadások után olyan kommentekkel árasztották el a belga balett közösségi oldalait, mint „fenomenális”, „köszönjük, Szeged!”, „régóta a legjobb előadás”, „leírhatatlan élmény, köszönet a lenyűgöző táncosoknak és brávó a zseniális koreográfusnak!”. 
A társulat hétfőn tért haza Belgiumból, kedden este már Kaposváron a Mária evangéliuma rockoperával léptek színpadra, amelynek rendezője és koreográfusa szintén Juronics Tamás. 

Ezt az előadást több mint harminc éve mutatták be a Madách Színházban, azóta számtalan színházba eljutott már, itthon és külföldön is nagy sikert aratott. Most szerették volna, hogy újjászülessen a darab. Azzal a feltétellel vállaltam, ha zeneileg és énekben tökéletesen valósul meg a produkció. Ez így is lett. Most először játsszuk élő zenekarral és kórussal, ami egészen új, különleges hangulatot ad az előadásnak. Az április közepi, győri bemutató fogadtatása hasonlóan fantasztikus volt, mint a brüsszeli élmény, a Mária evangéliumának nézőközönsége is egy emberként, állva tapsolt – fejtette ki. 

Szerdán pedig már a Szegedi Kortárs Balett társulata a Szegedi Szimfonikus Zenekarral Győrben vitte színre a Bartók Tavasz keretében létrejött Concerto előadást. – Nagyon feszített a tempó, de csupa öröm az életünk, hiszen szép sikerek követik egymást. Ismét lehetőségünk van bizonyítani a Szegedi Kortárs Balett tehetségét – mondta Juronics Tamás, aki Győr után hazatér a társulattal és vasárnap már a szegedi közönség élvezheti a Danza című táncjátékot az Imre Zoltán Kortárstánc Fesztivál záróelő- adásaként a kisszínházban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!