Bárdi Andrea húsz éve farag

2022.06.10. 16:20

A makói művész-tanár, aki láncfűrésszel alkot

Bárdi Andrea a Makói Általános Iskola művész-tanára, sokan szerte az országban azonban más oldaláról is ismerik: rendezvényeken láncfűrészt ragad és látványfafaragással szórakoztatja a közönséget. Ilyesmire kevés hölgy vállalkozik.

Szabó Imre

Zúg a láncfűrész, repül a forgács. Bárdi Andreának szenvedélye az alkotás. FOTÓK: SZABÓ IMRE

Még a kétezres évek elején részt vettem egy alkotótáborban, ahol kíváncsiságból kipróbáltam a fafaragást, persze akkor még hagyományos kézi szerszámokkal – mesélte Bárdi Andrea. Azt azonban már ott észrevette, hogy aki géppel dolgozik, az jobban halad. Így öt év múltán maga is beszerzett egy láncfűrészt. Eleinte otthon, a saját kertjében dolgozott vele, és a mai napig is először otthon próbálja ki, amit szeretne megfaragni. 

Az első rendezvény, ahol arra vállalkozott, hogy közönség előtt alkosson, 2017-ben Orfűn volt. Ilyenkor általában kap egy nagy méretű farönköt és egy egész napot, hogy dolgozzon – többnyire saját ötlet alapján. Korábban, mint mondja, el sem tudta képzelni, hogy egy nap elég egy ilyenfajta munkára. Azóta az országban sokfelé megfordult. Eleinte egy baráti csapat tagjaként, később már egyedül is vállalt meghívásokat. 

Forrás: Szabó Imre

A látványfaragáshoz – mondja – 150-160 centis rönk, puhafa, hárs vagy nyár szükséges. A legtöbb helyen kap felszerelést, de természetesen sajátja is van. Azt, hogy mit alkot, a fa adja ki. Legutóbb Földeákon, a megyei tűzoltófesztiválon egy őrangyalt faragott, aki a lánglovagokra vigyáz. Bárdi Andrea azt mondja, mindezt azért csinálja szívesen, mert az alkotás számára nagy feltöltődést jelent. Az pedig, hogy menet közben visszajelzést is kap a közönségtől, külön élmény számára. 

Gyakran előfordul, hogy egy-egy kisfiú még be is kapcsolódik egy kicsit a munkába – meséli mosolyogva. 

Ilyesmire hölgyek viszonylag ritkán vállalkoznak. Látványfaragás során eddig mintegy tucatnyi szobor került ki a kezei közül. Az iskolában ilyesmit még nem csinált, de előfordult, hogy tanítványai valahol látták. Volt olyan országos verseny, ahol második lett, nyert egy fűrészt, tavaly pedig közönségdíjas lett Gyenesdiáson. Ott egy forrástündért faragott, amit a helyi forrásnál állítottak fel. Most Kisgyőrbe készül. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!