Csongrád

2022.06.23. 20:00

Átadták az Öregszőlők útját

Majzik Attila

A beruházás során közel két és fél kilométeres útszakaszt újítottak fel. Fotó: Majzik Attila

Több mint negyedmillárd forintból újult meg a város egyik legfontosabb útja, a munkálatokhoz 221 és fél millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el pályázati úton az önkormányzat. A felújítás nemrég befejeződött, most pedig hivatalosan is átadták az Öregszőlők útját. A hagyományos söröshordó helyett azonban a hely szelleméhez méltóan egy boroshordót gurítottak át a szőlőskertekhez vezető úton.

Sokat gazdagodott ezzel az úttal Csongrád, egy komoly infrastrukturális fejlesztés valósult meg az itt élő emberek, az erre nyaralók és közlekedők számára – emelte ki Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője az Öregszőlők útjának átadásán. 

A politikus hangsúlyozta, még a jelenlegi nehéz helyzetben is sok minden meg tud valósulni, ha egy városvezetés együttműködik a kormányzattal. Farkas Sándor utalt arra is, hogy minden megkezdett csongrádi beruházás meg fog valósulni, köztük a várost lényegesen érintő 451-es út felújítása is.

A most átadott fejlesztéssel kapcsolatban Bedő Tamás, Csongrád polgármestere elmondta, már akkor téma volt a város életében az Öregszőlők útjának az állapota, amikor ő 1998-ban „zöldfülű” képviselőként bekerült a testületbe. 

Rendkívül fontos volt a városnak ez a beruházás, ezzel egy több évtizede húzódó probléma oldódott meg. A gazdasági érdekek mellett turisztikai és árvízvédelmi szempontok is indokolták a felújítást, ez az útszakasz árvízvédelmi funkciója miatt is kiemelkedő jelentőséggel bír a város életében – fogalmazott a polgármester. 

Bedő Tamás hozzátette, kifejezetten komolyan gondolja a város, hogy azokat az értékeit is szeretné fejleszteni, amik nem feltétlenül belterületen találhatók.

Fotó: Majzik Attila

Gyovai Gáspár alpolgármester is az út jelentőségét emelte ki. Elmondta, az Öregszőlők útja egy nagy forgalmat lebonyolító gyűjtőút, amibe legalább húsz dűlőút csatlakozik bele. Hangsúlyozta, a megvalósult beruházás nagy segítség a zártkertek tulajdonosainak és az ott élőknek, és idegenforgalmi szempontból is jelentős: az út mentén található a Csongrádi Alkotóház és több turisztikai kisvállalkozás is. Az alpolgármester hozzátette, régen várták már a csongrádiak ennek az útnak a felújítását. 

Talán ennyi pozitív visszajelzést még egy beruházás során sem kaptunk, mint ennél. Ez az út összeköti a múltat, a jelent és a jövőt, egy új lehetőséget biztosít az itt élőknek és azt, hogy ez a terület a jövőben is megtalálja majd a boldogulását – összegzett az alpolgármester.

A felújítás során a külterületi út egy közel két és fél kilométeres szakasza újult meg. Az út Tisza felőli oldalát megerősítették, a felújítás teljes hosszában vízzáró réteget alakítottak ki az út vízoldali részén, a közel másfél kilométernyi keskenyebb szakaszt kiszélesítették, valamint újraaszfaltozták az érintett útszakaszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!