Szegedi hírek

2022.06.18. 10:00

Bizonytalanok az eladók és a vásárlók is

Országos átlagban történelmi magas, 18 százalékos szintre emelkedett a lakásárak túlértékeltsége – olvasható a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentésében. Vagyis a jegybank szerint jelentősen túlárazottak a hazai ingatlanok. Miközben gyűlnek a felhők a lakáspiac felett. A szegedi ingatlanosok szerint, aki teheti, kivár az adásvétellel, mert senki sem tudja, mit hoz a holnap.

Jeszenszky Zoltán

Sokan tekintik az ingatlant biztonságos befektetésnek, főleg inflációval sújtott időszakban. Fotó: Karnok Csaba

Nyolc éve tart a lakáspiacon a drágulás, ami tavaly újabb rekordokat döntött. A Magyar Nemzeti Bank évente két alkalommal, májusban és novemberben hozza nyilvánosságra lakáspiaci jelentését. A jegybank legújabb elemzésében azt írták, Budapesten egy év alatt 11,3 százalékkal, a vidéki városokban pedig lélegzetelállító 25 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak. 

Aki lakást akart venni, azzal szembesült, hogy sokkal jobban nőttek az átlagos négyzetméterárak, mint a keresetek. Az áremelkedés az előzetes adatok alapján 2022 első negyedévében is folytatódott. A jegybank munkatársai szerint valószínűleg az inflációtól való félelem és a dráguló hitelek miatt sokan hozták előre a lakásvásárlást. 

A MNB jelentése szerint ta­­valy országszerte 168 ezer adásvétel történt a lakáspia­con, 15,6 százalékkal több, mint a koronavírus-járvánnyal sújtott 2020-as évben, de még így is 2 százalékkal marad el a forgalom a 2019-es szinttől. 

Egyre több a kérdőjel az ingatlanpiacon

Bátyiné Mester Zsuzsanna szegedi ingatlanközvetítő szerint nehezen értelmezhető, hogy valami túlárazott-e vagy sem, ha még így is megvásárolják az emberek. Az elmúlt évek lakáspiaci áremelkedésének számtalan oka volt. A vállalkozások európai uniós támogatást vehettek igénybe ingatlanvásárláshoz, a kormány bőkezű családtámogatási rendszert vezetett be, a gazdaság prosperált, az emberek jobban ke­restek, olcsó volt a lakáshitel, és külföldről is egyre többen költöztek haza. 

De a hektikusan változó lakáskínálat is rángatta a piacot. Tavaly tavasszal Szegeden 320–360 panellakást hirdettek eladásra, az év végén alig 120–140-et. Közben azonban a kereslet nem csökkent, ezért az árak kilőttek az égbe, de nyárra megtört a lendület. Most a tanyák és a termőföldek iránt van kereslet, meg azokra az ingatlanokra, amelyekre igényelni lehet a falusi csokot. De mindenki tanácstalan: alighogy túljutottunk a koronavírus-­járványon, jött a háború, az infláció, majd a ma­jomhimlőjárvány. 

Nemcsak a lakásárak, a hitelkamatok is jelentősen emelkedtek. Fotó: Karnok Csaba

Nem lehet örökké várni az árak csökkenésére

Radics Réka, a szegedi LAKhome Kft. ingatlanközvetítője szerint a lakáshitelkamatok megduplázódása miatt torpanhatott meg az ingatlanpiac. Az emberek nagy része abban reménykedik, hogy esnek majd az árak, viszont ő nem mer jósolni. Amikor a Covid 2020 márciusában Ma­­gyarországon is megjelent, nem számított arra, hogy majd a járvány alatt lőnek ki az árak, mégis ez történt. 

Inkább arra emlékeztetett, hogy családi okokból – például házasságkötés, gyermek születése vagy uram bocsá’ egy válóper miatt – sokáig nem tudnak kivárni se az eladók, se a vásárlók, ezért feléledhet a lakáspiac.

 Náluk mostanság a családi házak és az albérletek iránt érdeklődnek az ügyfelek, a társasházi lakások piaca stagnált. 

Megfizethetetlenek a nagyvárosok

A Csongrád-Csanád megyei születésű keresőportál, az ingatlanbazar.hu 2005-től van jelen a világhálón. Tapasztalatuk szerint az utóbbi másfél évben látogatóik érdeklődését az új építésű ingatlanokra vonatkozó állami kedvezmények, a használt lakások eladóinak kivárása, illetve a falusi csok befolyásolta a legnagyobb mértékben. 

Az új építésű lakások ára az építőanyag- és munkaerőárak, a hitelek drágulása és az infláció miatt az egekbe szökött, mégis a portál látogatóinak több mint 30 százaléka ma is új lakást keres a honlapon. A használt lakások piacán a kínálat hiánya és az infláció elől „ingatlanba menekülő” kisbefektetők diktálták az áremelkedés tempóját. Az ingatlanbazar.hu adatai szerint egy év alatt a piacképes ingatlanok mintegy 35 százaléka tűnt el a kínálatból az eladók kivárása miatt, ami szintén áremelkedést okozott, illetve népszerűbbé tette a falusi csokot. A megye városainak 25-30 kilométeres vonzáskörzetében ma csaknem 50 százalékkal keresnek többen ingatlant, mint a korábbi években. 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!