2022.06.25. 07:00
Gyöngyszem a ligetben

Ünnepélyes pillanat. Fendler Judit, Rovó László és Hajnal István (jobbról) a teniszcentrum átadásán. Fotó: Karnok Csaba
A sport a test útján nyitja meg a lelket.
Szent-Györgyi Albert szavai mindenkinek a szemébe ötlenek, aki kilátogat a jövőben a Szegedi Tudományegyetem tulajdonában lévő újszegedi Erzsébet-ligeti teniszcentrumba. A létesítmény alapos megújuláson ment át, ennek apropóján pedig hivatalos megnyitóünnepséget tartottak többek között dr. Rovó László SZTE-rektor és dr. Fendler Judit SZTE-kancellár részvételével.
Nagyon fontos pillanathoz érkeztünk az egyetem, a teniszpálya és az egyesület életében: éppen százéves ez a létesítmény, amelyen Szent-Györgyi Albert még játszott. Ő volt az egyik alapítója ennek a pályának, amely most, a felújítás után méltó fényében pompázhat. Olyan együttműködés révén valósult meg ez a beruházás, amelyből mindenki profitálhat: szép helyen van egy gyönyörű pálya, amelyet az egyetemhez tartozók ugyanúgy tudnak használni, mint ahogy a versenysport résztvevői is – nyilatkozta Hajnal István üzemeltető.

A sajtóesemény résztvevői az ünnepélyes szalagátvágás után körbejárták az új automata öntözőrendszerrel ellátott hat szabadtéri pályát, a földszinti öltözőket, a modern fedett csarnokot, az emeleti helységeket is.
Szegedi hírek
- Utánajártunk milyen házi praktikákkal lehet becsapni az alkoholszondát, a válasz meglepő
- Óriási teremtmények tartanak felénk, mutatjuk mikor érnek Szegedre
- Luxusjavítás: A Burdzs Kalifa szökőkútja után a szegedi Móra múzeum előtt dolgoznak majd a szakemberek
- Otthon hunyt el kedvenced? Így temetheted el, hogy ne legyen büntetés a vége
- Fontos közlekedési változások jönnek Szegeden a Borfesztivál miatt, mutatjuk mire kell figyelni