Isten házából a kultúra temploma

A zsidóság a 18. század második felében jelent meg Szentesen. Hitközséget az 1800-as évek első harmada környékén hoztak létre, majd iskolát is alapítottak. A közösség bővülése miatt új templomot kívántak emelni, ennek építéséről 1854-ben döntöttek. 

A zsinagóga sok viszontagság után 1870-re épült fel, de teljesen csak két év múlva tudták befejezni. Az impozáns épület 1960 után veszítette el eredeti funkcióját, a sokáig üresen álló épület ma könyvtárként működik. 

Az izraeliták Szentesen 

A 18. század második felében tűntek fel először zsidó kereskedők a városban. Letelepedésük is ebben az időszakban indult meg, az első temetőjük 1790-ben létesült. Már 1809-ben egy apró közösség élt Szentesen, akkor még ugyan csak tizenegyen, de ettől kezdve folyamatosan nőtt a szentesi zsidók lélekszáma. 1817-ben egy adóösszeírás során már 17 zsidó családot, összesen 92 személyt számoltak meg. Szintén ebben az évben alakult meg a hitközség és a szentegylet. 1818-ban bérelték ki imaház céljára Sarkadi Sámuel asztalos házát, akkor került ide legelőször rabbi is. 

A hitélet megindulása után megszervezték az izraelita oktatást is. 1841-ben hozták létre az elemi iskolát, ahol három nyelven, héberül, magyarul és németül tanítottak, és az alapismeretek mellett világi tudományokat is oktattak. 

Mint Labádi Lajos egykori főlevéltáros írja, az izraelita népesség gyarapodását jelzi, hogy 1848-ban már 92 családfőt írtak össze, családtagokkal együtt 509 fővel. Legtöbben Pest vármegyéből és Közép-Magyarország területéről érkeztek Szentesre. A fejlődésnek köszönhetően a városban lett a 19. század felétől a második legnagyobb zsidó közösség a megyében. Többségükben ke­reskedők, iparosok, vendéglősök voltak, de szép számmal akadtak közöttük értelmiségi foglalkozásúak is, elsősorban ügyvédek és orvosok. 

Szűkössé vált az imaház 

A közösség folyamatosan bővült, a 19. század végére lélekszámuk elérte az 1023 főt, a város lakosságának 3,5 százalékát tették ki. Emiatt a régi, omladozó imaház már szűknek bizonyult, ezért 1854 nyarán elvi határozatot hoztak egy új templom építésére. 

A megvalósítás különböző okok miatt egyre halasztódott, végül 1856-ban ismét a régi épület felújítása mellett döntöttek, de gyűjtötték a pénzt a leendő új templomra is. 

Az új zsinagóga építésének megkezdését 1868-ban mondták ki. Labádi Lajos kutatásaiból kiderült, minden hitközségi tag egy imaszék megvételére kötelezte magát, ez képezte a templomalap legfőbb bevételét. A tervek elkészítésére Knábe Ignác budai építőmestert, a budai zsinagóga építőjét kérték fel. A kiviteli munkát 1869 tavaszán kezdték meg a régi imaház tőszomszédságában. 

Viszálykodás hátráltatta 

Az építkezés nem haladt sima úton, mivel az eredeti költségvetési tervhez képest jócskán megnövekedtek a kiadások. Az alapkiadások fedezésére szolgáló összeg már 1869 őszére elfogyott, újabb kölcsönök felvételére fedezet híján pedig nem volt mód: mivel ekkorra már a hitközség minden jövedelmét és birtokát az építkezésbe fektette, így nem nyújthattak megfelelő biztosítékot. 

És ha ez még nem lett volna elég, a helyzetet tovább súlyosbította a a hitközség vezetésében beállt szakadás. A viszálykodás odáig fajult – idézte fel Labádi Lajos –, hogy a vezetők egy csoportja feliratban kérvényezte a vallás- és közoktatásügyi minisztertől az építkezés betiltását, mint a hitközség erejét meghaladó vállalkozást. Ezt azonban a kivitelezés előrehaladott állapotára való tekintettel az illetékes minisztérium nem engedélyezte, így ha nehézségek árán is, de tető alá került az új templom 1870 novemberében. 

A város dísze lett 

Az új, romantikus stílusú építmény a környék legnagyobb zsinagógái közé tartozott. Az új templom a kovácsoltvas díszkerítéssel, szépen parkosított udvarával a város dísze lett. A gazda­gon tagolt hom­­lokzat és a bel­­sőépítészet mí­­ves, romantikus stílusegységet alkotott. A női karzatot kígyós, kanelurás, karcsú öntöttvas oszlopok tartották, a padvégek architektonikus díszítésűek voltak, a színes ablaktáblák az adományozó családok szimbólumait ábrázolták. 

1871-ben a belső munkák és berendezések is elkészültek, az az évi őszi nagyünnepi istentiszteletet már az új templomban tartották meg, bár még festetlen padok között. Az öröklámpa ünnepélyes avatása 1872 októberében történt meg. 

Az épület első nagyobb tatarozására 1901-ben, majd 1910-ben költöttek, ez utóbbi alkalommal vezették be a villanyvilágítást. Az aranyozott tagozatú új tórát 1912. május 5-én avatták fel. 

Út a semmibe 

A századforduló után a zsidóság aránya rohamosan csökkent Szentesen: sokan elvándoroltak, de a többségük asszimilálódott, kikeresztelkedett, nevüket magyarosították. Az 1941-es népszámláláskor már csak 510-en vallották magukat izraelita vallásúnak. Ezt a folyamatot tetézte a második világháború: 1944. május 6-án a város vezetése a helyi zsidók kitelepítéséről, vagyis gettóba zárásáról döntött. A helyi gettó a zsinagóga mögötti részt, a Vecseri utca páros oldalát, a Nagyvölgy sort és e két utca között az Apponyi tér házait foglalta magába. 

Onnan 1944. július 16-án szál­­lították vasúton Szegedre, a Cserzy Mihály utcai téglagyárba felállított gyűjtőtáborba a szentesi gettó lakosait. A téglagyár foglyait június 24-én, 27-én és 28-án három transzporttal szállították el: az első vonat Auschwitzba érkezett meg, a másik két vonatot a Bécshez kö­­zeli Strasshoff­ba irányították, ahonnan a foglyokat különböző ausztriai táborokba szállították. 

A Holokauszt után 

A több mint ötszáz főt számláló szentesi gyülekezetből mintegy négyszázan haltak meg lágerekben és munkaszázadokban, és csupán százan tértek haza Szentesre. A túlélők 1947-ben az izraelita temetőben állítottak emlékművet elhunyt hittestvéreik emlékére. 

A hazatért zsidóság megpróbálta ugyan újjászervezni a hitéletet, ám az elöregedett és anyagiakban erősen megcsappant kis létszámú közösség hosszú távon már nem volt életképes. A gyülekezet a 60-as években megszűnt, majd a zsinagóga is pusztulásnak indult. 

A lebontás is fenyegette 

Az egykor impozáns templom az 1960-as évektől jobbára üresen állt, állaga pedig egyre romlott. Az idők múlásával a födém több helyen beszakadt, az épület életveszélyessé vált, így még az is felmerült, hogy elbontják az épületet. Ugyan a város az 1970-es évek végén tervpályázatot írt ki a zsinagóga hasznosítására és környékének rendezésére, de a tervekből nem lett semmi. 

Az egyre romosabb zsinagóga 1987-ben került át az egyháztól a város tulajdonába. Hamarosan elbontották az életveszélyes tetőt és a belső tartozékokat. A munkát azonban avatatlan kezek végezték, így számos művészettörténeti érték ment veszendőbe. Az öntöttvas oszlopokat és az ólomüveg ablakok egy részét a megyei műemléki hivatal hódmezővásárhelyi raktárában helyezték el – idézte fel írásaiban Labádi Lajos. 

Zsinagógából könyvtár 

A falak évekig álltak tető nélkül, csupaszon, miután a vá­­rosnak nem volt elég pénze az állagmegóváshoz. 1992-ben végre tető került az épületre, de csak 1996-ban döntöttek a hasznosításáról, akkor kimondták, hogy az egykori zsinagógában a Szentes Városi Könyvtár kap helyet. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével egyeztetve úgy döntöttek, hogy az épület külsőleg megőrzi az eredetinek megfelelő architektúrát, belső kiképzése azonban megfelel majd az ezredvég könyvtári kívánalmainak. 

Az átalakítás Terney László helyi építészmérnök, volt városi főépítész és munkatársai, Ko­vácsházi Sándor szerkezetépítő mérnök, Vígh László restaurátor-iparművész és Fári István épületgépész tervei alapján ment végbe: a korábban egy légterű építményt az átépítési tervnek megfelelően négy szintre tagolták. A nulladik szint az alag­­sor, amely raktárként szolgál, a további szinteken kaptak helyet az olvasótermek, a különböző könyvtári gyűjtemények, irodák, tanácskozó- és kiállítóterem. A templom egykori fogadóterének egyik benyílójában emlékszobát alakítottak ki, ahol az egyház tarthatja megemlékezéseit. 

A főhomlokzat bal oldali sarkán emlékkertet alakítottak ki, benne a szentesi izraeliták emléktábláival. A kertet a régi zsinagóga emlékéül a volt templom eredeti kovácsoltvas kerítés­elemei szegélyezik.