Csongrád-Csanád megye

2022.06.22. 07:00

Minden tizedik magyar e-rollerezik, de helyesen?

Sisakban, jogosítvánnyal, 14 év felett – csakis így lehetne használni az elektromos rollert hazánkban, amellyel a járdán nem szabad közlekedni. A Belügyminisztérium álláspontja szerint ugyanis segédmotoros kerékpárként kell az e-rollerre tekinteni a KRESZ módosításáig. A szegediek többsége továbbra is sisak nélkül használja, de szerintük is szükség lenne a szabályozásra, mert sokan balesetveszélyesen rollereznek.

Kiss Anna

A legtöbben sisak nélkül használják az elektromos rollert megyeszékhelyünkön is. Fotó: Karnok Csaba

Miért segédmotoros kerékpár az elektromos roller? Avagy a rendőrség szándékosan akar baleseteket okozni az elektromos rollerekkel az utakon? – ezt a két kérdést tette fel a DK-s Vadai Ágnes a közelmúltban Pintér Sándor belügyminiszternek, aki válaszában azt írta, hogy az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni. Hozzátette, a rendőrség a jogszabályok alapján köteles eljárni. 

Tehát hosszú huzavona után a Belügyminisztérium ki­­mondta, hogy mivel nincs be­sorolva az elektromos roller, a KRESZ újabb módosításáig segédmotorként kell tekinteni rá. Ez azt jelenti, hogy az e-rollert csakis 14 év felett, jogosítvánnyal és sisakban lehet használni, a járdán pedig nem lehet közlekedni azzal. 

Mivel megyeszékhelyünkön is bőven találni olyan személyt, aki e-rollerrel jár munkába, iskolába vagy bulizni, a városban tettünk egy kört, és megkérdeztük a rollereseket arról, hogy mi a véleményük a változásról. Ám ez igazi kihívást jelentett, ugyanis 10-ből 2 személyt tudtunk csak megállítani, mindenki más a fül- vagy fejhallgató miatt észre sem vette, hogy szóltunk hozzá. 

Zoltán egy bérelt rollerrel igyekezett a munkahelyére, ő kérdésünkre elmondta, hal­lotta a változást, de nincs si­­sak­­ja és a bérlehető e-rollerhez sincs ilyen, így egyelőre anélkül használja. Hozzátette, szerinte is szükség lenne a rolleresek szabályozására, mert sokan balesetveszélyesen közlekednek azzal. 

Levente saját e-rollerrel jár munkába, sisakot ő sem használ egészen addig, amíg azt nem teszik kötelezővé, de úgy véli, a nagyobb testű rollerek esetében mindenképp kellene sisak, mert azok veszélyesebbek. Megjegyezte, azt nem tartja jó megoldásnak, hogy a szélesebb járdákon se lehessen rollerezni, hiszen a kerékpárút lenne ahhoz az ideális, de Szegeden sincs ahhoz megfelelően kiépítve az úthálózat. Ismer olyan személyt, aki az úttesten rollerezik, de szerinte az nagyon balesetveszélyes – tette hozzá. 

A Media Markt friss repre­zentatív kutatása alapján egyébként hazánkban egyre nö­­vekszik az e-rollerek iránti kereslet, majdnem minden tizedik magyar használ e-rollert, 11 százalékuk rendszeresen, 64 százalékuk pedig rövidebb utakra. A műszaki áruházlánc beszámolója szerint az 1091 vá­­laszadó 20 százaléka főként élményszerzés céljával, vagy kíváncsiságból e-rollerezik, 6 százalékuk pedig az autó helyett használja. Az eseti, vagy állandó jelleggel e-rollerezők 45 százaléka azt mondta, hogy szinte bárhol közlekedik az eszközzel, mindennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10 százaléka tartja ezt szabályosnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!