Elfogadták a megszorító csomagot

2022.06.02. 14:55

Mindenből kevesebb lesz a szegedi tömegközlekedésben

Megszűnik a 7-es troli, és szinte minden járat ritkábban közlekedik a jövőben Szegeden. Ezt azzal indokolják, hogy sokkal kevesebb az utas, mint a koronavírus-járvány előtt, ráadásul a Szegedi Közlekedési Kft. kiadásai is az egekben vannak.

Suki Zoltán

A 3-as és 4-es villamosok csúcsidőben 12 perc helyett 15 percenként jönnek majd, amellyel óránként egy járatot spórol meg a közlekedési társaság. Archív fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

Kevés az utas a szegedi tömegközlekedési eszközökön, meg amúgy is jön a nyári szünet, ezért pedig ritkítani kell a járatokat – legalábbis a városvezetés szerint. Összeült csütörtökön a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi bizottság és megtárgyalták, majd elfogadták a Fejlesztési iroda megszorító csomagját. Ennek egyik fontos része például az, hogy lesz 6-os troli, de megszűnik a 7-es. A menetrend-módosítás szerint a 2-es villamos tanítási napokon a reggeli 6 perces követés helyett 7–8 percenként közlekedik. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a mostani óránkénti 10 villamos helyett már csak 8 lesz. Nyáron ennél is rosszabb lesz a helyzet, akkor csúcsidőben, vagyis a reggeli és a délutáni időszakban 10 percenként jön majd a villamos.

A 3-as és 4-es villamosok csúcsidőben 12 perc helyett 15 percenként jönnek majd, amellyel óránként egy járatot spórol meg a közlekedési társaság.

Arról is döntöttek, hogy június közepétől megszűnik a 7-es és a 7A jelzésű troli, helyettük a 9-est lehet majd használni. Ez azért érdekes, mert a Cédrus liget miatt valószínűleg nő majd az utasforgalom.

A Vértói út és az újszegedi gyermekkórház között új járat indul, ez lesz a 6-os, ami egyébként a régi 5-ös, tehát visszaállítják, csak új néven. Ez 20 percenként jár majd, hétköznap és hétvégén is. A 8-as és 10-es trolik tanítási időszakban 5 helyett 6 percenként indulnak, a 9-es és 19-es járatok pedig 10 perc helyett 12 percen ként jönnek majd.

A bizottság arról is döntött, hogy az SZKT elkölthet 75 millió forintot felújítási munkákra. Egyebek mellett ebből javítják meg a vágányokat a 4-es vonalán a Szivárvány kitérő és a Vám téri megállóhely között. Továbbá, szintén a 4-es vonalán a Bécsi körút–Petőfi sugárúti átjáróban az aszfaltburkolatot betonra cserélik a nyáron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!