Startol a Deja Vu

2022.06.02. 13:04

Pénteken indul az ország legnagyobb retro fesztiválja - galéria

Romániából, Szerbiából és Angliából is érkeznek fesztiválozók Szegedre, ahol péntektől hétfő hajnalig tart majd a Deja Vu Fesztivál. A fellépők közt ott van például Cascada, arash, Basshunter és Alexandra Stan is, de a Korda házaspár, a Kozmix és Krisz Rudi is színpadra lép a hosszú hétvégén. Helyszínbejáráson voltunk, mutatjuk a részleteket.

Kiss Anna

Épül a Deja vu fesztivál színpada a Partfürdőn. Fotó: Török János

Pénteken indul Szegeden az ország legnagyobb retro fesztiválja, a Deja Vu Fesztivál, mely egészen hétfő hajnalig tart majd a Partfürdőn, ahol csütörtök délelőtt helyszínbejáráson vettünk részt. Itt Molnár Balázs, a Deja Vu Fesztivál sajtókapcsolati munkatársa elmondta, a 9 éves fesztivál történetében most először fordul elő az, hogy elfogyott a napijegy egy adott napra, ez a pénteki nap, de nagy mennyiségben fogynak a szombati és vasárnapi jegyek is. Megjegyezte, bérletből még van körülbelül 100 darab.

 

Pénteken tehát már biztosan telt ház lesz, vagyis 8 ezren fesztiváloznak majd egyszerre a Partfürdőn. A bérletesek már szerdán és csütörtökön is átvehették a bérleteiket, valamint pénteken 14 órától is lehetőségük lesz erre, illetve ekkortól a maradék jegyekből is lehet vásárolni a helyszínen szombatra és vasárnapra. A fesztivál kapuja mindhárom napon 16 órakor nyit meg, az első koncert 17 órakor kezdődik.

Molnár Balázs jelezte, idén átalakították a VIP rendszert, de már ezek a jegyek is elfogytak múlt héten. Aki ilyen belépővel rendelkezik, az már belépéskor kap egy repoharat, egy passtartót, valamint számára külön mosdózási lehetőséget biztosítanak, ahogyan a fesztiválra való belépés is gyorsabb lesz neki.

A repohár egyébként 500 forint lesz, ezt az első ital vásárlásakor kapja meg majd mindenki, ekkor számolják fel neki a felárat. Visszaváltás nincs, de aki úgy dönt, hogy visszaadja a poharat a pultnál a buli végén, az 300 forinttal támogatja a szegedi Gyermekklinikát.

Készpénzzel nem lehet fizetni, csakis bankkártyával, vagy az előre feltöltött FestiPay-el tud vásárolni mindenki. Utóbbiról egyébként visszakérhető a rajtamaradt pénz hazaindulás előtt, vagy a megmaradt egyenleget december 31-ig lefogyaszthatja a Sing Sing-ben, a Retro Klubban vagy a Tisza Dokkon a fesztiválozó.

Molnár Balázs közölte, megduplázták a pultosok számát. Sörből például 15 ezer litert rendeltek, míg vodkából 2 ezer liter érkezik, valamint borudvar is lesz számos hazai borász termékével. A kéréseknek eleget téve ülőhelyből is több lesz, a borfesztiválos padokat átszállították ide, összesen 160 padot helyeztek ki. Ételből sem lesz hiány, külön gasztroudvart alakítanak ki.

A buli 3 helyszínen zajlik majd. Délután 5 órától éjfélig a színpadon megy majd a show, ezt követően pedig megnyit a Sing Sing aréna és a Tisza Dokk aréna a szegedi lemezlovasokkal, valamint több országosan ismert név is feltűnik majd a két sátorban. Az élményt LED-falakkal, pirotechnikával, konfettiágyúval, kisebb rakétákkal és CO-effektekkel maximalizálják.

Ne lepődjenek meg olvasóink, ha azt hallják, hogy ma este 19 órakor már szól majd a zene, mert hangpróbát tartanak. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!