Különös vallomás

2022.06.16. 17:04

Tovább bonyolódik a Szeviép-ügy

Összevissza adták a kölcsönöket egymásnak is, ráadásul rengeteg bizonylatnak már nyoma sincs a Szeviép bíróságig eljutott iratai között. Többek között ez is kiderült az építőipari cég vezetői ellen folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Debreceni Törvényszéken.

Suki Zoltán

Fotó: Suki Zoltán

Csaknem 200 millió forint tartozással lett felszámolva az a cég, amelynek az átvételére a Szeviép-ügy másodrendű vádlottja kérte meg a büntetőperben csütörtökön a Debreceni Törvényszéken tanúskodó férfit még 2007-ben.

A per több mint féléves kényszerszünet után folytatódott. A tanút egyébként egy 2,5 millió forintos kölcsön miatt idézték be a törvényszékre, ami a Szeviép behajthatatlan követelései között szerepel. De ő az a férfi, aki korábban azt állította, hogy a Szeviépben nyílt titok volt, hogy a cég 2006 és 2010 között szocialista politikusoknak, legfőképpen az MSZP-s Ujhelyi Istvánnak köszönhette a megnyert közbeszerzéseket. A férfi akkor azt is mondta: a Szeviép és volt vezetője, B. Sándor a mai napig több tízmillió forinttal tartozik neki.

A csütörtöki tárgyaláson a férfi elmondta, hogy a veszteséges vállalkozást át is vette, és működtette egy ideig. A szeviépesek eredetileg abban bíztak, hogy a cég – tulajdonképpen strómanon keresztüli átvétele után – munkához juthatnak az egyik tiszántúli városban. Ebből azonban semmi sem lett, így a tanú kezét is elengedték. Ahogy említettük, a céget felszámolták, és mivel a pénztárban is volt egy 3 milliós hiány, a tanú ellen büntetőeljárás indult. Akkor a NAV 5 évre eltiltotta minden gazdasági tevékenységtől. Az említett 2,5 milliós kölcsönt állítólag azért kapta a Szeviéptől, B. László másodrendű vádlott utasítására, hogy „elrendezze” a becsődölt cég ügyeit. Miután azonban állítása szerint B. László cserben hagyta, úgy döntött, hogy nem adja vissza a pénzt, amit egyébként is ügyvédekre költött.

A vallomás annak fényében legalábbis különös, hogy a férfi a bíróság előtt azt is vallotta, hogy korábban nagyon jó kapcsolatban volt B. Lászlóval, több – akár milliárdos – közös üzletük is volt.

A másik beidézett tanú a Szeviép korábbi pénzügyi, majd vezérigazgatója volt. Őt leginkább könyvelési-pénzügyi kérdésekről hallgatták meg, így szóba került a már említett 2,5 millió forint is. A férfi többször is ellentmondott önmagának. Egyszer arról beszélt, hogy a cég vezetői minden kifizetésről tudtak,és ők döntöttek, nem sokkal később pedig azt állította, hogy milliós összeghatárig saját hatáskörben is határozhatott a kifizetésekről.

A több mint tíz éve húzódó Szeviép-ügyben csődbűncselekmény miatt emeltek vádat három férfi ellen. A cég 2009 elejére került nehéz helyzetbe, és április 18-án fizetésképtelenné vált, júniusban pedig csődeljárás indult ellene. A hitelezők kö­­zött nem jött létre csődegyezség, ezért a bí­róság 2010 augusztusában elrendelte a társaság felszámolását.

Körülbelül 500 hitelező nyújtotta be az igényét, összesen hatmilliárd forint feletti összegre, és csődbűncselekmény gyanújával nyomozás indult. Végül 2015-ben vádat emeltek három cégvezető ellen. Az elsőfokon eljáró Szegedi Járásbíróság még úgy döntött, hogy börtönbe kell vonulniuk jelentős mértékű tényleges va­­gyoncsökkenést eredményező csődbűntett miatt. Az elsőrendű vádlottat öt év két hónap fogház, a másodrendű vádlottat hat év börtön, a harmadrendű vádlottat pedig öt év két hónap börtönbüntetésre ítélték.

A Szegedi Törvényszék viszont ezután másodfokon nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában mentette fel a három vádlottat. Az ügy ezután Pécsre került, ahol a harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék ítéletének a másod- és harmadrendű vádlottra vonatkozó részét, és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította. Végül a Kúria a Debreceni Törvényszéket jelölte ki a büntetőper másodfokú eljárásának lefolytatására. A büntetőper még az idén folytatódik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!