„A fiam hős volt”

2019.09.19. 14:30

„A fiam hős volt”

Ötéves kora óta pilótának készült az a szegedi férfi, akinek repülőgépe a múlt héten zuhant le Németországban, Berlintől 70 kilométerre Zehdenick közelében.

Jeszenszky Zoltán

– A fiam hős volt, tele életszeretettel. Idén lenne 32 éves. Egy 191 centi magas, gyönyörű férfi, tele tervekkel. Sok gyermeket szeretett volna, boldog és nyugodt életet – nyilatkozta a Berlintől 70 kilométerre lezuhant pilóta édesanyja a Délmagyarországnak. A család a férfi két barátjával pénteken utazott a helyszínre. Zehdenick mellett történt a baleset, a gransee-i repülőtér közelében. Földi Kornélia sírástól elcsukló hangon azt mondta: amikor megérkeztek, még ott volt a mezőn az összetört repülőgép, mellette a férfi cipője.

Ötéves kora óta pilótának készült

A családot nagyon nagy szeretettel és tisztelettel fogadták a németek. Mindenkit megrázott a tragédia. Senki sem tudja, hogy miként történhetett a baleset. A fia rutinos pilóta volt – folytatta Földi Kornélia. Ötéves kora óta készült erre a hivatásra. Korábban is előfordult vele, hogy repülés közben egy váratlan helyzet adódott, de mindig hideg fejjel, nagyon profi módon tudta kezelni ezeket. A pilótáról 2013-ban a Délmagyarország is írt. Ő volt az, akit éjszakai repülés közben Újszegednél egy 13 éves lány lézerrel vakított el és csak egy-két perc elteltével nyerte vissza a látóélességét. A férfi március óta dolgozott Németországban egy ejtőernyős ugrásokat szervező cégnél. Szeptember 11-én zuhant le, pontosan akkor, amikor 18 évvel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államokban repülőgép-eltérítések voltak.

A Märkische Allgemeine Zeitung szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a Cessna Supervan 900 típusú repülőgép túlságosan alacsonyan repült, holott még messze volt a repülőtér. Aztán a gép földet ért és száz métert csúszott, végül egy fának ütközött. Az összetört roncsot ott találták meg. A gransee-i repülőteret üzemeltető GoJump GmbH képviselője a lapnak elmondta: 2017 eleje óta használják a Cessna Supervan 900-as gépeket a repülőtéren. A rendelkezésre álló információk szerint a gép kifogástalan állapotban volt, és az időjárási körülményekkel sem volt probléma. A balesetet vizsgáló német hatóság szakértői arra gyanakodnak, hogy repülés közben műszaki hiba történhetett.

Fáklyás megemlékezést tartottak

Ottó édesanyja kétségbe van esve, egyetlen gyermekét vesztette el a balesetben. A barátai tartják benne a lelket. Szombaton fáklyás megemlékezést tartottak a gransee-i repülőtéren. Mindenki zokogott, a családnak azt mondták, hogy sosem repültek még Ottónál jobb pilótával. Most azt tervezik, hogy egy emlékhelyet alakítanak ki a fánál. A családot felháborítja, hogy egyesek öngyilkosságról pletykálnak. Ottó édesanyja szerint, erre fia sosem lett volna képes. Ő élni akart. A hivatalos orvosi vizsgálat eredményéről még nem értesítették a családot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!