Közkincsek digitalizálása

2020.08.20. 10:57

A Szegedi Napló tízezer oldala elérhető a neten

A Somogyi-könyvtárban folyó munka nyomán Szeged első modern napilapja néhány éven belül digitalizált formában is elérhető majd.

Panek Sándor

Kalydi László kezében a Szegedi Napló 1921-es évfolyama. Az egyetem Szegedre telepedésének 100 éves évfordulójára digitalizálják. Fotó: Török János

Fotó: Török János

Az elmúlt időszakban egy pályázat keretében a Somogyi-könyvtár digitalizálta és elérhetővé tette a Szegedi Napló című napilap 4 évfolyamát. A könyvtár munkatársai azóta fokozatosan bővítik a lap digitalis állományát és tervezik, hogy idővel a teljes Szegedi Naplót online elérhetővé teszik.

Majdnem egyidősek a Szegedi Naplóval

A Szegedi Napló a város első modern napilapjaként indult egy évvel a nagy árvíz előtt. 1878-as alapításától 1918-ig kiemelkedő polgári liberális lap volt, majd 1920-tól 1944-es betiltásáig a konzervatív városvezetést támogató mérsékelt újságként működött tovább. A lap első szakaszának olyan szerzői és szerkesztői voltak, mint Mikszáth Kálmán, Tömörkény István, Móra Ferenc, Békefi Antal, Sz. Szigethy Vilmos.

A Délmagyarország után ez lesz a második jelentős lap a szegedi sajtótörténetből, amelyet szegedi könyvtár digitalizál és ingyenesen közzétesz. Az 1910-2010 közötti Délmagyarország digitalis feldolgozását az SZTE Klebelsberg Könyvtár és a Somogyi-könyvtár közösen, önerőből végezte el 2013 és 2016 között.

Kalydi László kezében a Szegedi Napló 1921-es évfolyama. Az egyetem Szegedre telepedésének 100 éves évfordulójára digitalizálják. Fotó: Török János

Sikaláné Sánta Ildikó igazgatótól tudjuk, hogy a Somogyi-könyvtárnak, néhány lappangó lapszámot leszámítva megvan a teljes 1878-1944 közötti Szegedi Napló-állománya. Bár a lap megjelenésekor a Somogyi-könyvtár még nem működött, (1883-ban nyitotta meg Ferenc József császár, miután Somogyi Károly kanonok 1881-ben a városnak adományozta könyvtárát), a Szegedi Naplót a könyvtár visszamenőleg is felvásárolta. Az intézmény kezdettől folyamatosan gyűjtötte a szegedi napilapokat, így nemcsak a Napló, de a többi korabeli lap, például a Szegedi Friss Újság és a Szegedi Hírlap is digitalizálható lesz. A könyvtárban eredeti nyomtatott példányban található meg a teljes Szegedi Napló, kivéve az 1886-tól 1894-ig terjedő terjedő periódust, amelynek lapszámait mikrofilmen őrzik.

A szegedi sajtótörténet összes címe

Jelenleg a Szegedi Naplóból az 1878-as alapító évfolyam és az 1915-1916-os háborús évfolyamok mellett az 1921-es év lapszámainak feldolgozása folyik. Kalydi László, a digitalizálást végző könyvtári munkatárs elmondta, hogy az első évfolyam után azért a háborús évek újságjainak kezdtek neki, mert az első világháború 100 éves évfordulója miatt erre nagy volt a kutatói kereslet. Hasonló okból folytatják az 1921-es évfolyammal, mivel az egyetem jövőre ünnepli szegedi történetének századik évfordulóját. Eközben ellenőrzik a lap bekötött állományát is, és az állagmegóvás érdekében akár egyedi időszakokat is digitalizálnak. Az elkészült Napló-lapszámokat a Somogyi-könyvtárból adatolva és a névtér összefüggéseibe helyezve elküldték az Országos Széchenyi Könyvtár adatbázisának is.

2. A Somogyi-könyvtár digitalizáló műhelyében. Fotó: Török János

Önerős digitalizálással a teljes Szegedi Napló feldolgozása a Délmagyarországhoz hasonlóan több évbe telik majd. Mivel a Somogyi-könyvtárban és a Klebelsberg egyetemi könyvtárban a hozzáértés is, a lapok is megvannak, esély van rá, hogy egyszer a szegedi sajtótörténet összes címét és lapszámát közkincsként ingyenesen lehet majd elérni a neten.

A Szegedi Napló napilap első száma 1878-ból. Forrás: .

Sikaláné Sánta Ildikó azt is fontosnak tartja, hogy a régi újságok eredeti példányait a könyvtár továbbra is épségben őrizze mint muzeális értékeket. A régi lapok megőrzésén is sokat segít a digitalizálás, mert azontúl a könyvtár a digitális tartalmat szolgáltatja, az eredeti példányok pedig kímélhetők. Az 1915-1916-os Szegedi Napló lapszámok állapotát például nagyon megviselte volna az évfordulóval járó gyakori használat.

Helytörténeti app Szegedről

A Somogyi-könyvtár korán, 2004-ben elkezdte a saját anyagainak digitalis feldolgozását, s az intézmény 3 évenként digitalizálási stratégiát határoz meg. Ennek aktuális célja a helyi vonatkozású periodikagyűjtemények feldolgozása, és folyamatos a régi anyagok, például a Vasváry-gyűjtemény feltárása is. A Kilényi-gyűjtemény digitalizálását (az ország leggazdagabb Juhász Gyula-közgyűjteménye!) 3 év után idén fejezték be.

Piri Ildikó igazgatóhelyettes, a digitalizálási pályázat projektvezetője elmondta, hogy a 2019-es EMMI-pályázatban a könyvtár a helytörténeti jelentőségű újság mellé iskolai oktatást segítő tartalmakat is készített, amelyek a könyvtár weboldalán, valamint egy Android alapú telefonos applikációban érhetők el.

A Szegedi Napló eddig elkészült 1200 lapszáma, 10.000 oldalnyi újság a Somogyi E-könyvtárban megtalálható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!