Bölcsődék épülnek megyeszerte

2019.09.14. 10:15

Bölcsődék épülnek megyeszerte

Csaknem 400 új bölcsődei férőhely létesítésére és további 200 fejlesztésére nyújtottak be pályázatot nyáron a Csongrád megyei települések. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül a még fel nem használt forrásokra írtak ki pályázatokat.

Munkatársunktól

Épül a kerékpárút Sándorfalva és Dóc között.

Fotó: TÖRÖK JÁNOS

A megye helyhatóságai 20 tendert nyújtottak be, ezek összes támogatási értéke eléri a 4,6 milliárd forintot. A korábbi ki­­írásban már 33 óvodát vagy bölcsődét korszerűsítettek me­­gyeszerte, de az igények nőnek, több település is jelezte, hogy demográfiai okokból bővítenék a férőhelyek számát. A TOP még fel nem használt forrásaiból a falvak körében népszerű csapadékvíz-elvezető rendszerekre is jut majd támogatás.

Most az ötezer főnél kisebb lélekszámú települések pályázhatnak európai uniós forrásokra. 2,5 milliárd forint jut majd erre a célra, amiből a tervek szerint több mint 20 településen fejlesztik az esővizet el­­vezető csatornákat. Csongrád megye a TOP egyik nyertese volt az elmúlt öt évben, hiszen ipari parkok, helyi piacok, kerékpárutak épültek európai uniós tá­­mogatással. 140 beruházás már befejeződött, 110 fejlesztés pedig a közeljövőben zárul le.

Épül a kerékpárút Sándorfalva és Dóc között.
Fotó: TÖRÖK JÁNOS

A kiírások jelentős hányada a gazdaságfejlesztésre irányult. Ennek keretében Mórahalmon agrár-ipari, tudományos és technológiai park, Csongrádon és Makón pedig az ipari park fejlesztése történt meg, összesen csaknem 700 millió forint összegben. Mivel a mezőgazdaság mellett a turizmus a megye gazdaságának a húzóágazata, erre a területre is jutottak bő­­ven források. Nehéz lenne fel­sorolni, hogy mi minden valósult meg 2014 óta. Nemcsak mű­­emlékek renoválására jutott pénz, hanem például gyalogtúra-útvonalak kialakítására és a lovas turizmus fejlesztésére is. A ciklus egyik legnagyobb projektje a szentesi Tóth József Színház és Vigadó turisztikai célú megújítása volt.

A helyi termelők és termékek népszerűsítése és támogatá­­sa szempontjából is fontos beruházások valósultak meg. A feldolgozástól kezdve a raktározáson és a logisztikán át a helyi piacokig terjedtek a tenderek. Eddig 10 projekt valósult meg, de több beruházás is a végső szakaszához érkezett. A tele­pü­lések városrehabilitációs és zöldfelületet növelő projektekre is pályázhattak, ebből a keretből szinte minden városnak jutott forrás. Makón a Csipkesort újították fel, Szentesen a közparkokat fejlesztették, Sándorfalván és Kisteleken zöldterületeket alakítottak ki, és megkezdődött a csanádpalotai művelődési ház rekonstrukció­ja is.

Mórahalmon, Mindszenten és Makón szociális városrehabilitációs program indult a TOP támogatásával. A legnagyobb beruházás Makón zajlott, 730 millió forintból teljesen felújították a Honvéd városrészt. Útfelújításra 2 milliárd forint jutott ebben a ciklusban: Szegváron, Mórahalmon, Dócon, Szatymazon, Bakson és Csany­te­leken végeztek munkálatokat a Magyar Közút Nzrt. munkatársai. A kerékpárutak fejlesztése is nagyon népszerű volt a települések körében. A Hódmezővásárhelyt Maroslelén keresztül Makóval összekötő bicikliút már elkészült, a Szeged–Sándorfalva–Dóc–Ópuszta­szer vo­­nal építése zajlik, ahogy az ásotthalmi kerékpárút kivitelezé­­se is folyamatban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!