Jótékonyság

2019.09.26. 19:47

Élettel telhet meg az Erzsébet-ház: az átadásra Novák Katalin is Makóra érkezett – fotók

Átadták csütörtökön a makói Szent István téren azt az új közösségi házat, ami a városban és környékén élő sérült fiatalok fejlesztését, foglalkoztatását is biztosítja. A Szent István téri Erzsébet-ház az Angyalsóhaj Alapítvány által életre hívott összefogásból vált valóra.

Szabó Imre

Erzsébet-ház avató Makón. Fotó: Szabó Imre

– A mai nap ünnep, a szolgáló szeretet útjának megnyílása – mondta Farkas Éva Erzsébet, az Angyalsóhaj alapítvány fővédnöke, polgármester csütörtökhal délután, az Erzsébet-ház felavatásakor. Felidézte: az alapítvány egyik fontos célja volt, hogy létrehozzon a városban egy olyan központot, amely a halmozottan sérült fiataloknak nyújt lehetőséget a további fejlesztésre, ők ugyanis iskolába 23 éves korukig járhatnak. Ezt követően megoldatlan intézményi ellátásuk – életüket otthonukban élik, így ők leépülnek, családjuk pedig a 24 órás felügyelet miatt a külvilágtól elszigetelődik.

Az egyház által még tavaly használatba adott, mostanra átalakított, felújított Szent István téri polgárház széles összefogásnak, több mint 300 adományozónak köszönhetően lett olyan közösségi ház, ami egyben sérült fiatalok fejlesztését, foglalkoztatását is biztosítja. Szigetelték, a tetőszerkezetet átrakták, majd energetikai rekonstrukció történt. Új nyílászárókat építettek be, burkolatokat cseréltek, konyhát, akadálymentes mosdót, számos közösségi helyiséget, köztük egy speciálisan felszerelt terápiás szobát alakítottak ki benne. Mint korábban megírtuk, az előzetes igényfelmérés szerint 50-60 érintett családnak fog segíteni.

Az avatóünnepségre eljött Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is, aki a polgármesterrel, illetve Lázár János honatyával és az épületet megáldó Kiss-Rigó László megyés püspökkel együtt vágta át a bejárat előtti nemzeti színű szalagot. Novák emlékeztetett rá, sok-sok évvel korábban Magyarországon úgy tűnt, nincsenek fogyatékkal élő emberek, mert szinte eldugták őket. Ma már más a helyzet, és a makóiak összefogásából létrehozott Erzsébet-ház is egy olyan hely lehet, ahol találkozhatnak egymással épek és sérültek. – Az ilyen találkozások alkalmával nagyon sokat tanulhatunk egymástól – mondta, és hozzátette: mostantól a makóiakon múlik, hogyan töltik meg és milyenné varázsolják ezt a házat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!