Vannak még terveik a tarsolyban

2021.03.04. 17:45

Ferrarit kapott Ferencszállás

Hétfőn egy Ferrari típusú, korszerű kis traktor érkezett Ferencszállásra. Segítségével könnyebb lesz rendben tartani az iskolaudvart, a faluház környékét és a 43-as út menti füves területeket.

Tóth A. Péter

A korszerű traktorral könnyebb lesz az önkormányzatnak a közterületek rendben tartása. Fotó: Jani János

Fotó: Jani János

– A hatszázhatvan lelkes Fe­rencszállás szerény költségvetéssel rendelkezik, önkormányzatunk minden olyan alkalmat igyekszik megra­gadni, ami önerő nélkül mű­ködik. Nem áll módunkban bármekkora önerőt beletenni egy-egy pályázatba, ezért na­gyon hasznos számunkra a Magyar Falu program, segítségével önerő nélkül is fejleszthetünk

– mondta lapunknak Jani János polgármester, hozzátette, lehetőség szerint minden egyes pályázati kiírásban részt vesznek.

Sok mindenre alkalmas

A traktort a Magyar Falu programban meghirdetett „Közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés” pályázat 14,8 millió forintos támogatásával sikerült megvásárolni az önkormányzatnak. Hétfőn érkezett meg Ferencszállásra a Gianni Ferrari típusú multifunkcioná­lis jármű. A géphez kapcsolt adapterek, tartozékok lehetővé teszik a sokoldalú kihasználást, a tolólap, a seprőadapter, az utánfutó, a lombfelszívócső és a szárzúzó segítségével szinte minden közterületi munkát el tudnak végezni Ferencszállás területén.

A korszerű traktorral könnyebb lesz az önkormányzatnak a közterületek rendben tartása.
Fotó: Jani János

Kevés a közmunkás

– A közterületeket évek óta közmunkásainkkal tartjuk rendben, de az évek alatt le­csökkent a létszám, jelenleg két főt tudunk alkalmazni a változatlan mennyiségű feladatra. Emiatt már tavaly­előtt is külső vállalkozónak kellett fizetnünk ezekért a munkákért, a tétel évről évre jelentősen megterheli a költségvetésünket. Az egységes falukép kialakítása megköveteli, hogy az önkormányzat is hatékonyan belépjen ezekbe a munkákba. A gépet két fő fogja vezetni, a szükséges igazolványokkal már rendelkeznek, megfelelő szakmai tudással felvértezve fogják munkára bírni – fogalmazott a polgármester.

Csónakkikötőé a jövő

Az utóbbi időben a Maroson Ferencszállás térségében meg­nőtt a kajak-kenus forgalom, ezért a vízi sportokhoz kapcsolódó turisztikai fejlesztésben gondolkodnak. A település központjától mindössze négyszáz méterre elhelyezkedő folyópart számos kiaknázatlan lehetőséget rejt.

– Aki nem akarja, vagy nem képes egyhuzamban leevezni a távot Szeged és Makó között, annak félúton egy pihenési le­hetőséget nyújtanánk egy kulcsosház vagy vendégház formájában. Erre a célra a parthoz közeli, régi sportöltözőnk némi átalakítással megfelelő lenne, sőt, a későbbiekben akár kajakok, kenuk bérlésére is lenne lehetőség nálunk

– közölte Jani János.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!