Király Lajosné Juci néni a világért se temetné be

2019.10.29. 16:20

Gémeskút díszíti a mórahalmi portát

Mórahalmon az egyik Nyár utcai ház portáját egy, a mai napig működő gémeskút díszíti. Tulajdonosa, a 75 éves Király Lajosné Juci néni nyáron még abból locsolta a virágait. Az arra járó turisták gyakran lefényképezik a ma már egyre ritkább vízkiemelő szerkezetet.

Arany T. János

Mórahalom 2019.10.25. Nyár utca 11. Juci néni gémeskútja Képen: Fotó: Török János - Délmagyarország - DM

Fotó: Torok Janos

Szeptemberben írtuk meg, hogy befejeződött a mórahalmi Nyár utca 34. alatti, védelem alatt álló ONCSA-ház (Országos Nép- és Családvédelmi Alap) felújítása. A ház új funkciót ka­pott: az egyházi iskola gyakorlókertként használja majd. Amikor ott jártunk, nem tudtuk nem észrevenni a felújított ingatlannal szemben álló portán lévő gémeskutat, ami már külterületen is ritka, nemhogy bent a városban.

Nagyon jó víz volt

– Ebből főztünk, ebből mostunk, nagyon jó víz volt – kezdett mesélni Király Lajosné Juci néni. – 1969-ben jöttünk ide, 1966-ban kezdtünk el építkezni, de építési engedélyt nem adtak, csak ha volt ásott kutunk. 1966-ban épült, mi csináltunk a férjemmel, meg egy kis segítséggel. Úgy 1980 körül hozták be a vezetékes vizet, de még utána is sokáig használtuk, mert voltak állataink: ló, tehén, disznó, és so­káig azokat itattuk ebből, mert nem itták meg az artézi vizet, fújtak tőle – folytatta a 75 éves asszony.

Sokan vannak külföldiek, turisták, akik jönnek-mennek az utcában, rácsodálkoznak és lefotózzák a gémeskutat. Fotó: Török János

Történelmi ereklye

Arra a kérdésünkre, hogy mennyi ideig tartott a kút ki­­ásása, azt mondja: a jóisten tudja, mennyit dolgoztak rajta. – Ástunk egy nagyon mély lukat, aztán körülbelül tízcentinként haladtunk. Kellett segítség is, mert nagyon nehezek ezek a betongyűrűk, a férjemmel ketten nem bírtuk volna. Körülbelül egy hét alatt áshattuk ki, hat gyűrűből áll. Igazi történelmi ereklye – állapítjuk meg közösen.

Nem temeti be

A mórahalmi gémeskút környékét virágok díszítik, körülötte leanderek. Juci néni szabadkozik, jöttünk volna, amikor nyílnak, akkor szebbek. A tetejét egy felfordított raklap borítja, amit növények, köztük kaktuszok díszítenek, a gém végén rozsdás ellensúly. – A többi helyen betemették, nincs már meg sehol, itt a környékben csak nálunk maradt meg. Én a világért se temetem be! Sose tudni, mikor lesz erre szükség. Működik, most is van benne egy gyűrű víz – mutatta.

Még mindig működik a gémeskút Juci néni portáján. Nyáron ebből locsolta a virágait.
Fotó: Török János

A turisták rácsodálkoznak, lefotózzák

Juci néni elmesélte, hogy amikor csatornázták a környéket, örült neki mindenki, de előfordult, hogy reggel valahol meghibásodott a hálózat, elzárták a vizet, akkor az egész környék hozzájuk járt vízért. A gémeskút mellett most hároméves unokájának játszótere, homokozója áll szétszórt játékokkal. Leemeljük a raklapot, magunkat látjuk a mélyen tükröződő sötét víztükörben. – Ma már csak dísznek van, de a nyáron, amíg bírtam magam, ebből locsoltam a virágokat. Sokan vannak külföldiek, turisták, akik jönnek-mennek az utcában, rácsodálkoznak és lefotózzák – tettei hozzá Juci néni.

Üzentek is vele

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a gémeskút a legelterjedtebb kútszerkezet. A földbe ásott kútgödörből a kétkarú emelő elvén működő szerkezet emeli ki a vizet. Eredete Arábiába vezet. A sadúf nevű vízeme­lő szerkezetet már az ókorban ismerték. A sadúf vízemelő eszköz, a gémeskútnak szerkezetében megfelelő egyszerű gép. Ezeket nemcsak kutak, hanem folyóvíz mellé is telepítették. Egy i. e. 2000-re datált, Sarrukín korabeli pecséten is megjelenik. Magyarországra feltehetően a török hódoltság idején került. A gémeskút régen hírközlő szerepet is betöltött. A gém és a kútostor helyzetének állításával látótávolságra jelezték a legeltető pásztoroknak a delelés, itatás, az étkezés idejét. Az alföldi tanyavilágban hasonló módon tudatták a napszámosokkal, mezei munkásokkal, hogy elérkezett a déli étkezés ideje, menjenek a tanyára. Szintén így üzentek a betyároknak pártolóik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!