Vezető hírek

2020.09.11. 08:04

Hónapok óta áll a munka a Centrum-gödörnél

Jövő márciusig a vírushelyzet miatt nem lesz munka a Centrum-gödör helyén. Az oda tervezett társasház lakásait korábban meg lehetett vásárolni, most viszont egyik hirdetés sem érhető el. A tervezők sem kaptak fizetséget lassan egy éve.

K. A. R.

20200909 Szeged centrumgödör, nem halad az építkezés az egykori Centrum áruház mögötti üres területen Fotó: Kuklis István KI Délmagyarország DM KI

Fotó: Kuklis István

Az év elején nagy erőkkel ne­kiindultak a Centrum-gödör be­építésének, azonban tavasszal le is állt a munka, azóta pedig egy kapavágás sem történt a területen. A szomszéd házban, vagyis a Püspök utca 12. alatt élők jelezték lapunknak, hogy a napokban lakógyűlés volt ná­­luk, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy valószínűleg jö­­vő márciusig nem is történik semmi előrelépés a koronavírus-helyzet miatt.

Sőt azt is megtudták, hogy a gödör területének tulajdonosa igényt tartana az ő házukra úgy, hogy egy befektetővel kö­­zösen megvásárolná az épületet, a lakásaik árát kifizetné, ne­­kik pedig költözniük kellene. Ez nagy felháborodást okozott, ahogyan az is, hogy a gödör ál­lítólagos tulajdonosa, Buella Attila nem jelent meg a megbeszélésen, hogy ő tájékoztassa őket. Mi is kerestük telefonon, de nem sikerült utolérnünk.

A tervezőket továbbra sem fizette ki senki, ráadásul az el­készült dokumentációt átalakítva indították meg télen a munkavégzést, ehhez viszont engedélyt nem adtak a kivitelezőnek. Többször beszámoltunk arról is, hogy éveken keresztül a Home and People Kft. árulta a lakásokat Centrum Palace né­­ven, de csak a tetőtérbe lehetett otthont vásárolni. Késő tavasszal még éltek a hirdetések, most viszont nyomuk sincs az eladó ingatlanoknak.

Az eredeti tervek szerint, ha egyszer elkészül az épület, akkor abban 6 szinten 136 lakás és irodák kapnának he­­lyet, a parkolásról 153 férőhelyes mélygarázs és 23 földszinti parkoló gondoskodik, a lakók kényelmét pedig több lift is szolgálja majd.

Hopka János okleveles építőmérnök még április végén arról számolt be lapunknak, hogy a talajvíz egy méter mélyen van, éppen ezért a kétszintes mélygarázs megépítése veszélyes lehet, hiszen már 6-7 méter mélyen komoly víznyomással kell számolni. A szakember szerint az építési hatóságnak felül kellene vizsgálnia az épít­­kezést, és kérniük kellene a tulajtól vagy a kivitelező cégtől egy tervismertetőt, ahova a környék lakóit is meghívnák.

A telekkel szomszédos ingatlanban lakók is aggódnak a ta­­laj miatt, hiszen úgy tudják, hogy az évtizedekkel ezelőtt folytatott mérések szerint a Centrum-gödör ingoványos terület, amire nem célszerű többszintes házat felhúzni. A szomszédok attól tartanak, hogy a házuk megroggyan, már most van, ahol a vakolat megmozdult egy másik építkezés miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!